Start, meg ilyenek

Köszi újra a visszajelzéseket. Szolgálati közlemény, hogy a szemkápráztatásnak vége, új, de unalmas háttér és sablon működik. Most nem húzom az időt azzal, hogy valami értelmeset találjak, így egyelőre a jobb felső sarokban LGT-hangulat uralkodik ("madarak jönnek, madarak jönnek"). Fogok találni jobbat, de most esik az eső. :)

Az elmúlt héten annyira sok esemény nem történt. A legmókásabb, hogy Tokióban voltunk élőben pókerezni. Az álkaszinók nagyon családias hangulatúak, ide tényleg a társaság miatt és haverkodni járnak az emberek és nem nyereségvágyból. Egy kislány szépen beöltöztetve már az utcán invitál minket. Azért fake, mert beülsz valami kis pénzzel és a zsetonok utána már nem válthatóak vissza cashre (ez tényleg baráti és itt komolyan veszik, hogy tilos a készpénzes játék). Azért annak ellenére, hogy a játéknak így nincs értelme, jó lazítás volt. Egyrészt az osztólányokat szépen válogatták ki, másrészt az uniformisuk egy mini matrózruha volt, amit combfixszel alkalmaztak. A lányok néha beszállnak a játékba, a hangulat miatt. Azaz az osztó játszik is. :) Ez vagy úgy zajlott, hogy callolgattak (megadtak) és turnön (a negyedik közös lapnál) dobtak vagy callolgattak és a végén nutsot (azaz a lehető legjobb lapkombinációt) mutattak.  A hangulat annak ellenére volt nagyon jó, hogy sajnos japánul továbbra sem beszélek, de egy amerikai-japán srác, Kei szintén eljött és ha kellett, fordított. A vicces az volt, hogy két osztólány is mondta nekem (és nem Keinek, aki az USA-ban nőtt fel japánként), hogy szeretne angolul tanulni. :)))) A játék tényleg hülyülés volt. Előfordult, hogy 11-en ültünk és játszottunk az asztalnál, plusz az osztólány. Arigatou. A csúcs mégis ez volt:  egy japó srác bemutatkozott mielőtt leült (egész jól tudott angolul). Az osztólány odafordult hozzám a frissen megszerzett angoltudását csillogtatta: "He crazy."  A srác mondta, hogy a (bece)neve Michael Jackson. A második partijában egy KQ4 szivárvány floppon emelt, amire egy másik arc all-in ment. Jacko azonnal callolt. Az all-ines TT-t (tízes párt) mutatott, én teljesen idiótának éreztem (bármilyen dáma, király kombináció stb veri ezen a boardon), majd megértettem. Ugyanis Jacko J5 offot (azaz eltérő színű bubi 5-öt, jelen esetben bubi magast :D) tudott borítani. Elkezdtem hangosan röhögni, majd mondtam, h jogos: The Jackson Five. És a vicc az, hogy a többi ember az asztalnál csak a benyögésem után értette meg a poént. Természetesen a riverre érkező J megmutatta kártyája valódi erejét. :) Összességében nagyon jó volt, mert rengeteget röhögtünk, de azért túl gyakori vendég nem leszek, mert a játéknak így sok értelme nincs.

Elkezdődött az egyetem, de csak úgy óvatosan: A múlt héten 2 nap is nemzeti ünnep volt, hétfő és szerda (Tisztelet az Öregeknek Napja és Őszi Napéjegyenlőség). Kedden évnyitottak és mindenfajta megbeszélések, eligazítások, bevezetők voltak. Amolyan akadémiai előjáték. A folyamatok még meg-megakadnak, a közgáz könyvtár felújítás alatt (ami nem zárást jelent, hanem azt, hogy másik épületbe költözött és csak másnap tudják kiadni a kikért könyveket). A lényeg, hogy némi kilincselés után van tutorom (kutatást segítő prof) és nagyjából már a könyvtárban is el tudok igazodni, de ez lassú tanulási folyamat lesz. Ez gondolom így nagyon idióta kijelentésnek tűnik, hiszen egy könyvtár csak egy könyvtár és nincs ott semmi bonyolult folyamat. Snitt. Most képzeljük magunkat egy olyan könyvtárba, ahol minden japán írásjelekkel van kiírva és ha odamegyünk egy könyvtároshoz, akkor az angol nem, csak az activity nyelv működik (illetve a japán, amit kicsit beszélni felesleges, mert olyan összetett mondatot kapsz válaszként ajándékba, hogy arigatou). Panasz azonban nincs, mert így is segítőkészek és megoldják, addig nem mehetsz el. Ami sokkolt: a magyarok viselkedése errefelé, alighanem ez a legnagyobb meglepetés. Biztosan máshol is így megy ez, hogy az energikus külföldiek összefognak, de eddig nagy a kontraszt.  A jelenlegi alkotói szabadságát töltő, de itt tanító Ferber Katalin felajánlotta, hogy segít, amiben tud. Még egyszer: most Európában alkotói szabadságon van. Háromszor beszéltünk már Skypeon a sok-sok email mellett. Vállalta, hogy megbeszélhetjük a tárgyát, ad irodalmat és skypeon távoktat. Az alkotói szabadságán. Meghajlás. Nem akarok ezzel a kedvességgel visszaélni, de mivel tegnapig az egyetlen kapocs és segítség volt, megkerestem a megoldhatatlannak tűnő ügyeimmel. Nem vicc, az egyik ügyben neki köszönhetően (Angol emelt szintű akadémiai írás kurzust szeretnék hallgatni és az én iskolámban nincs, csak a tavaszi félévben) egy kollégája tegnap 4 emailt küldött felsorolva az összes lehetőségemet és két másik professzorral egyeztetett, hogy találjanak megoldást az ügyemre. Az ügyben vasárnap este írtam emailt Katalinnak (akkorra derült ki, hogy a rendszerben nem tudok ilyen tárgyat felvenni) és nem telt bele 24 órába, hogy minden infót megtudjak a lehetőségeimről és hogy mit kell tennem. 

Emellett kiderült, hogy az egyik órámat (economics of information) egy volt közgázos, Veszteg Róbert tartja. Ő is felajánlotta, hogy bármiben szívesen segít és adott pár tippet az itteni dolgokhoz. Majd a korona: este találkoztam a PhD-jét itt már befejező Titával, aki már eddig is több kérdésemre válaszolt mailben, tegnap pedig az összes problémásnak tűnő dologra adott angol web elérhetőségeket, illetve felajánlotta, hogy segít telefont venni stb. (Japán klasszikus irodalom-színház témában írta japánul a doktoriját, úgyhogy nem beszél rosszul Japánul :) ) Egyelőre erős a kontraszt, ha arra gondolok, hogy otthon hányan próbálták akadályozni, nehezíteni a kiutazásomat (olyanok, akiknek munkájuk volt az, hogy segítsenek, azaz a fizetésüket a diákok aktuális ügyeinek intézéséért kapják). Nem általános, volt pozitív kiugró példa több is otthon, de legalább annyian akadályoztak, mint löktek előre. Itt akivel találkoztam, kivétel nélkül segítőkész, pedig ezeket az embereket (szemben az otthoniakkal) nem ismerem, nagy valószínűséggel nem tudom meghálálni a segítségüket, azaz érdekek nélkül segítenek. Jó ezt látni és tapasztalni. Ha fele ennyi összefogást, energiát és kedvességet tapasztalna az ember otthon, akkor szerintem egészen más lenne az alaphangulat és minden jobban/könnyebben működne. Igaz, felfogom azt is, hogy értelmetlen az összevetés.

A csúcstechnológiájú és szerintem elveiben tervrendszer-alapú, centralizált japán államban a döntő többség segítőkész, mert ez a társadalmi elvárás. Egy olyan széttartó, törésvonalakat erősen mélyítő hangulatban, ami otthon kialakult ez nem elképzelhető és nem is reális elvárás. Szerintem az sem igaz, hogy csak a politikusok miatt alakult így, de ebbe most nem kezdek bele. Ne értse senki félre azt, amit mondok, de ezt hangsúlyosan úgy fogalmaznám meg az eddigi benyomások alapján, hogy a kommunizmus jó dolgait összegyűjtő államnak tűnik Japán. Rengeteg a szabály, amit be is tartanak. Nincs bliccelés a vonaton/metrón. Egy olyan centralizált állam, amelyben a nagy szorgalommal és tanulási szándékkal összerakva, központilag folyamatos modernizációra kényszerítik a társadalmat és a gazdaságot, összefogásra nevelnek. Más a napi emberi viszonyok alakulása. Ennek nem csak jó oldalai vannak, de annak aki 1 évet eltölt itt, annak kellemesnek tűnhet, ha megszokja ezt a mentalitást. A televízió és a média szerintem sokkal közvetlenebbül hat az emberekre, mint otthon és ezt szándékosan, tudatosan használják. A rendszer tökéletlenségét az elmúlt húsz év gazdasága bizonyítja, de Tokióban 20 év gazdasági válság után is alig látni homelesseket és senki nem kéreget a nagy megállókban. Válság ide, válság oda, a középosztály erős, sok a mérsékelten jómódú ember (hazai viszonylatban jómódú). És most azt sem lehet megfogalmazni, hogy persze a nagyváros, mert a japánok 80%-a nagyvárosi. Ugyanakkor, az igények is mások. Tokióban nem láttam még hivalkodó luxuslakásokat, igaz, látni viszont nagyon sok új/jó autót. Ennek ellenére tömegesen járnak bicikli-vonat kombóval dolgozni. És a biztonság is nagy plusz. Rendőrállam? Valószínűleg igen, de eredményes és biztonságos. Valamit valamiért. Ez azonban az idesodródó magyarok hozzáállását önmagában nem magyarázza. Magyarázhatja (részben) azonban azt, amit elsőre nem akartam elhinni, úgyhogy mindenképpen megosztom. Egy jó ideje tapasztalható, hogy a művészetrombolás megindult a playback-kel világszerte. Ebben maximum úgy lehet beégni, hogy mellétátog a "művész" a dalnak. Azt kell, hogy mondjam, ez már a régmúlt. Szeretném megosztani az egyik híres japán sztár, Hatsune Miku koncertjét (special thank to Leaf):



Arigatou.

Tegnap végre megindult az érdemi munka is, úgyhogy lassan felpörgök. Az egyetemi közeg egyre jobban vonz. ;) Pár embert megismertem, nagyon barátkozónak tűnik mindenki. Egy japán és egy kínai mesefiguraszerű (ekkora fekete szemeket csak rajzolni lehet) lánnyal beszéltem hosszabban. Telefon nélkül fél ember vagyok, ezt már megtanultam, de a bankszámlámig nem tudok telefont venni. Elérhetőséget az eddigi példák alapján úgy tűnik, hogy nem nehéz szerezni. 

Végül megvan az első függőségem. Desmond Morris a teát és a kávét is a könnyű drogok közé sorolja (azaz a kémiai boldogság kiváltó anyagok közé), nem tudom, hogy az eszpresszó-teát hova dobná. Ez a bigyó elképesztő, nagyon beteg: kávé és az itteni zöld tea keverékének tűnik és nagyon működik.

Többen kérdeztétek, de egyelőre nincs honvágy. Néhány ember persze hiányzik, de nagyon pozitívan látom most a barátkozási stb esélyeket, úgyhogy magányosnak sem érzem magam. Meg a skype is nagy segítség - a kommunikációs távolságok ezen a golyón megszűntek. A hangulat továbbra is jó, elképesztő természetesnek tűnik minden körülöttem, persze a könyvtár és az ügyintézés kihívás, de továbbra is wellnessnek és kellemes, hatékony kutatói-tanulói évnek gondolom a 2010-2011-et. Tudom, hogy ezért most szeretni fogtok sokan, de a legnagyobb közvetlen kihívásom, hogy 8 körül fel tudjak kelni a reggelihez. :) Hamarosan újra jelentkezem.

Peace