Hosszú bejegyzés

Az újabb bejegyzésből kiderülhet, hogy tegnap sikerült konnektor-átalakítót szerezni, így megy minden 220-as elektromos kütyüm. A beszerzéshez Shinjukuba kellett utaznom, ami kb. 30 perc vonattal. Mivel senki nem beszél angolul (az egyetemisták közül is csak a nemzetközi szakosak), ezért a Labi nevezetű 7 (!) emeletes elektronikai boltban japánul (:D) mondtam el, hogy mit szeretnék. Az eladó azt mondta, hogy B2 emelet. Angolul... Arigatou, gondoltam  magamban hangosan. A japánok angoltudása pont megegyezik Vizy András korábbi RTL-es vetélkedőjével: Százból egy. Odafelé volt egy mókás jelenet a vonaton: egy pár ült mellettem és a relaxálós vonatút közepén a srác hirtelen felpattant, mintha világvége lenne. Az ok: egy idősebb néni megjelent az ajtóban (számos ülőhely volt pár méterrel odébb). Átadta a helyet. A néni - nem vicc - a következő megállóig tartó út felén köszöngetett, de úgy, hogy akkorákat hajolt, hogy a szinte a könyökét is letehette volna. Az jutott eszembe, hogy hatékonyabb lett volna tornázni egy kicsit és otthon maradni... Viccet félretéve, nagyon kellemesek számomra ezek a kedves gesztusok, még akkor is, ha ez társadalmi elvárás és nem feltétlenül belülről fakadó őszinteség. Mindez egy 18 milliós nagyvárosban, szóval nem igaz az, hogy a tradíció Tokióban kihalt, több nőt láttam már kimonóban is és a meghajlás és az udvariasság is megmaradt. Visszaúton erősen meditáltam és fókuszálva - ahogy a mesterlövész is átszellemülve, tökéletesen koncentráltan várja a célpont autóját - füleltem a megállókat, de nem tudtam elhibázni Hanna-Koganeit. Itt található a kollégium, amolyan kertvárosi kerületben. Számomra elegáns résznek tűnik, az egyetem egyik igazgatóját ma láttuk is a bevásárláskor és errefelé a professzori állás minden tekintetben rangot jelent (különösen egy fizetős egyetemen). Tokió belvárosa erősen zsúfolt és európai városokban nem tapasztalható színarzenállal dolgoznak, a totál pinktől a sötétbarnáig, világostól a sötétig. Számomra ez kissé furcsa, de a tömeg abszolút nem sokkoló, azt hiszem, hogy a túlkészülős és kritikus-olvasmányos taktika bevált, sok pozitív csalódás ér. :)

Kollégium: a szoba valóban 8 négyzetméter. Videochaten megmutattam a szülőknek, hogy hova költöztem és megkaptam, hogy nem is olyan kicsi a szoba, miután körbeforgattam a kamerát. A képek alapján ez jogos megállapításnak tűnhet, de ha valaki azt is beteszi az egyenletbe, hogy az ajtó magassága 180cm (azaz normál testtartásban csak nagyon hangosan tudok bejönni...), akkor ezek az arányok kissé megváltoznak. Mindez azonban mit sem számít, mert nagyon jó a benyomás, szóval nehogy bárki is panasznak vegye a fentieket, abszolút jól érzem magam.

Érkezett néhány koreai (félreértés ne legyen: Dél-K) diák, akiknek ma angol tesztet kellett írni, mert nemzetközi szakra mennek. Őket bekísérték a campusra a helyiek, én meg kihasználtam az ingyenes egyetemi útmutatást. Kb 50 perc vonattal és busszal. Az egyetem épülete nagyon szép, van egy hatalmas japán kert is az ebédlőhöz vezető úton, ahol mindenfajta bogár zajong és rengeteg madár van. Lenyűgöző volt a hangulata, majd készítek képeket (videót is a hangok miatt, de egyelőre semmit nem tudok feltölteni, mert a feltöltés korlátozva van a kollégiumi neten), varázslatosak a növények. Befelé haladva az első épületből hatalmas üvöltések és ordítások hallatszottak ki. Az első gondolatom az volt, hogy lenyűgözően tudnak motiválni a helyi professzorok, de kiderült, hogy mindössze a wasedás kendóedzést hallottam. A koreai srácok vagy nagyon megilletődöttek vagy szimplán furcsák, még a japánoknál is zárkózottabbnak tűnnek. Megütött, amikor a büfében a 278 jenes (740 HUF)csomagolt szushira azt mondta az egyikük, hogy drága és Korea sokkal olcsóbb. Öcsisajt, te sem rendeltél még a budapesti Wasabiból... (Ez az olcsóság, illetve a számomra megfizethető ebéd csak akkor marad tartósan elérhető, ha az árfolyampolitikai zsenipáros nem nagyon ejt ki mediterrán országokat a száján az elkövetkező egy évben.) Apropó kaja. A kollégiumban reggelit és vacsorát kapunk, ez benne van a díjban. Szerkezetileg mindkét étkezés érdekes. Reggel és este is mindig van: itteni zöldtea (pirított rizs íze van, köze nincs az Európában árult filteres, de a nem filteres verzióhoz sem), főtt tapadós rizs (tapadós, mert evőpálcával fogható és sushihoz tapadós rizs kell), mizoleves (hínárleves: hagymából, hínárból, halból és zöldségekből készül). Igen, reggelire is van forró leves. Továbbá egy teljesen átlagos japán (a továbbiakban Suzuki úr) ebédre szendvicset fogyaszt, vagy dobozban kapható maki-sushikat. Suzuki úrnak azonban nincs rossz dolga, mert egyrészt a japán rizs nagyon ízletes, másrészt ezek a hínárok bizonyára nagyon egészségesek. Ha nem így lenne, gondolom sültkrumplit enne... A kollégiumi koszt az emailekben úgy indult, hogy választható nyugati és japán kaja; ez végül a helyszínen csak japán lett, de eddig semmi gyanúsat nem ettem. Taktikus megoldás, innét már senki sem fordul vissza. Tegnap sült lazacot kaptunk (ha most otthon olvasnám ezt irigy és pipa lennék...) az alapszethez. Ma valami szójacsírás, hagymás, egyéb zöldséges (lehet ez is hínár vagy alga volt???) hús volt. Baromi finomak, pedig nem pörkölt. :) Ennél pontosabb leírást nem tudok adni, de a lényeg, hogy jól nézett ki. Aztán volt még egy kis tál, amiben 4 minigolyó volt vmi mártással. Erre nagyon büszkék (Kait kérdeztem, hogy emmegmi, amire definiálta és kihúzta magát, hogy ilyen minikrumplit termelnek a szülei is), ezért nem osztottam meg a véleményemet: műhelybeli kenőzsír íze volt. (Olyasmi érzésem volt az a bigyót rágva, mint amit olajos műhelyekben lehet érezni a levegőbe szippantva...) És kiegészítésnek (műhelyfelejtésnek) volt egy kis ananász. Mindenből kis adag, de együtt ennyi bőven elég. Végezetül: így kell búcsúzni az ebédlőből kilépve: Gochisou-sama deshita (ejtsd: gocsi szó számá desta) - köszönöm az ízletes ételt. Ma ezt a korábbiaknál is hangosabban mondtam. Kenőzsír. :D

A kollégiumban csak a konyhás néniket lehet látni, szerencsére tegnap a városban és ma a campuson is lehetett látni csajokat. Durva becslés, a lányok 25%-a a nagyon szép kategóriába esik. A fiatal lányok komolyan adnak a külsejükre, címlapszerűen vannak sminkelve (nem michellewildosan), vékonyak és a többségük tud öltözködni is (aki nem, az viszont mesterien rosszul válogat). A tikkasztó hőség ellenére (és nagy bánatomra) a felsőtest takarása továbbra is szokás, azaz Tokióban egyáltalán nem látni dekoltázst. Egyébként, hogy némi betegséget is megemlítsek, a kollégiumi szabályzatban kibontották a no visitor rule-t is: szigorúan tilos lányt behozni a kollégium területére. ÉS(!) szülők közül csak az azonos nemű alhat két napig a kollégiumi szobában. Hát nem tudom, ez (Az utóbbi különösen érthetetlen; avagy a feka rapszövegek új értelmet nyernek??? OMG) nekem inkább betegesen hangzik; 18-huszonX éves férfiemberekről van szó, akik az egyetem területén 7-8 ezer lányt látnak nap mint nap. A kollégiumi szabályzatban meg gyakorlatilag feketén-fehéren leírják, hogy itt aztán semmi párkapcsolat/nemi élet nem lesz. Nem csoda, hogy felnőttként mangát olvasnak a szerencsétlen koldustarisznyák. Ugyanakkor az is igaz, hogy eddig ennek a ferdeségnek nem sok jelét láttam és a híres városi bugyiautomaták sem jöttek még szembe, pedig minden sarkon van 2-4 automata. Mangát olvasó felnőtteket már láttam több helyen, de mivel a jeleket nem értem és annyira nem érdekelt, hogy a képek alapján beazonosítsam, h szexuális vagy mindössze általános ferdeségben szenved-e az olvasó, így erről nem tudok beszámolni.

Holnap regisztrálnak, csütörtökön bejegyeznek a polgármesteri hivatalban (a reptéren belépéskor ujjlenyomatot vettek és bele kellett nézni egy gépbe) és aztán pár nap és lesz diákigazolványom, amivel vehetek vonatbérletet és szabályosan itt tartozkodó gaijin, avagy ryugakusei (külföldi diák) leszek.

Már nagyon sok képet csináltam, valamiért nem tudok feltölteni se videót, se képeket a blogra vagy saját honlapra sem, ami belinkelhető. Úgyhogy kis türelem vagy facebook, amint megvan a diákom a könyvtárból töltök fel sokat.