Köszi újra a visszajelzéseket. Szolgálati közlemény, hogy a szemkápráztatásnak vége, új, de unalmas háttér és sablon működik. Most nem húzom az időt azzal, hogy valami értelmeset találjak, így egyelőre a jobb felső sarokban LGT-hangulat uralkodik ("madarak jönnek, madarak jönnek"). Fogok találni jobbat, de most esik az eső. :)
Az elmúlt héten annyira sok esemény nem történt. A legmókásabb, hogy Tokióban voltunk élőben pókerezni. Az álkaszinók nagyon családias hangulatúak, ide tényleg a társaság miatt és haverkodni járnak az emberek és nem nyereségvágyból. Egy kislány szépen beöltöztetve már az utcán invitál minket. Azért fake, mert beülsz valami kis pénzzel és a zsetonok utána már nem válthatóak vissza cashre (ez tényleg baráti és itt komolyan veszik, hogy tilos a készpénzes játék). Azért annak ellenére, hogy a játéknak így nincs értelme, jó lazítás volt. Egyrészt az osztólányokat szépen válogatták ki, másrészt az uniformisuk egy mini matrózruha volt, amit combfixszel alkalmaztak. A lányok néha beszállnak a játékba, a hangulat miatt. Azaz az osztó játszik is. :) Ez vagy úgy zajlott, hogy callolgattak (megadtak) és turnön (a negyedik közös lapnál) dobtak vagy callolgattak és a végén nutsot (azaz a lehető legjobb lapkombinációt) mutattak. A hangulat annak ellenére volt nagyon jó, hogy sajnos japánul továbbra sem beszélek, de egy amerikai-japán srác, Kei szintén eljött és ha kellett, fordított. A vicces az volt, hogy két osztólány is mondta nekem (és nem Keinek, aki az USA-ban nőtt fel japánként), hogy szeretne angolul tanulni. :)))) A játék tényleg hülyülés volt. Előfordult, hogy 11-en ültünk és játszottunk az asztalnál, plusz az osztólány. Arigatou. A csúcs mégis ez volt: egy japó srác bemutatkozott mielőtt leült (egész jól tudott angolul). Az osztólány odafordult hozzám a frissen megszerzett angoltudását csillogtatta: "He crazy." A srác mondta, hogy a (bece)neve Michael Jackson. A második partijában egy KQ4 szivárvány floppon emelt, amire egy másik arc all-in ment. Jacko azonnal callolt. Az all-ines TT-t (tízes párt) mutatott, én teljesen idiótának éreztem (bármilyen dáma, király kombináció stb veri ezen a boardon), majd megértettem. Ugyanis Jacko J5 offot (azaz eltérő színű bubi 5-öt, jelen esetben bubi magast :D) tudott borítani. Elkezdtem hangosan röhögni, majd mondtam, h jogos: The Jackson Five. És a vicc az, hogy a többi ember az asztalnál csak a benyögésem után értette meg a poént. Természetesen a riverre érkező J megmutatta kártyája valódi erejét. :) Összességében nagyon jó volt, mert rengeteget röhögtünk, de azért túl gyakori vendég nem leszek, mert a játéknak így sok értelme nincs.
Elkezdődött az egyetem, de csak úgy óvatosan: A múlt héten 2 nap is nemzeti ünnep volt, hétfő és szerda (Tisztelet az Öregeknek Napja és Őszi Napéjegyenlőség). Kedden évnyitottak és mindenfajta megbeszélések, eligazítások, bevezetők voltak. Amolyan akadémiai előjáték. A folyamatok még meg-megakadnak, a közgáz könyvtár felújítás alatt (ami nem zárást jelent, hanem azt, hogy másik épületbe költözött és csak másnap tudják kiadni a kikért könyveket). A lényeg, hogy némi kilincselés után van tutorom (kutatást segítő prof) és nagyjából már a könyvtárban is el tudok igazodni, de ez lassú tanulási folyamat lesz. Ez gondolom így nagyon idióta kijelentésnek tűnik, hiszen egy könyvtár csak egy könyvtár és nincs ott semmi bonyolult folyamat. Snitt. Most képzeljük magunkat egy olyan könyvtárba, ahol minden japán írásjelekkel van kiírva és ha odamegyünk egy könyvtároshoz, akkor az angol nem, csak az activity nyelv működik (illetve a japán, amit kicsit beszélni felesleges, mert olyan összetett mondatot kapsz válaszként ajándékba, hogy arigatou). Panasz azonban nincs, mert így is segítőkészek és megoldják, addig nem mehetsz el. Ami sokkolt: a magyarok viselkedése errefelé, alighanem ez a legnagyobb meglepetés. Biztosan máshol is így megy ez, hogy az energikus külföldiek összefognak, de eddig nagy a kontraszt. A jelenlegi alkotói szabadságát töltő, de itt tanító Ferber Katalin felajánlotta, hogy segít, amiben tud. Még egyszer: most Európában alkotói szabadságon van. Háromszor beszéltünk már Skypeon a sok-sok email mellett. Vállalta, hogy megbeszélhetjük a tárgyát, ad irodalmat és skypeon távoktat. Az alkotói szabadságán. Meghajlás. Nem akarok ezzel a kedvességgel visszaélni, de mivel tegnapig az egyetlen kapocs és segítség volt, megkerestem a megoldhatatlannak tűnő ügyeimmel. Nem vicc, az egyik ügyben neki köszönhetően (Angol emelt szintű akadémiai írás kurzust szeretnék hallgatni és az én iskolámban nincs, csak a tavaszi félévben) egy kollégája tegnap 4 emailt küldött felsorolva az összes lehetőségemet és két másik professzorral egyeztetett, hogy találjanak megoldást az ügyemre. Az ügyben vasárnap este írtam emailt Katalinnak (akkorra derült ki, hogy a rendszerben nem tudok ilyen tárgyat felvenni) és nem telt bele 24 órába, hogy minden infót megtudjak a lehetőségeimről és hogy mit kell tennem.
Emellett kiderült, hogy az egyik órámat (economics of information) egy volt közgázos, Veszteg Róbert tartja. Ő is felajánlotta, hogy bármiben szívesen segít és adott pár tippet az itteni dolgokhoz. Majd a korona: este találkoztam a PhD-jét itt már befejező Titával, aki már eddig is több kérdésemre válaszolt mailben, tegnap pedig az összes problémásnak tűnő dologra adott angol web elérhetőségeket, illetve felajánlotta, hogy segít telefont venni stb. (Japán klasszikus irodalom-színház témában írta japánul a doktoriját, úgyhogy nem beszél rosszul Japánul :) ) Egyelőre erős a kontraszt, ha arra gondolok, hogy otthon hányan próbálták akadályozni, nehezíteni a kiutazásomat (olyanok, akiknek munkájuk volt az, hogy segítsenek, azaz a fizetésüket a diákok aktuális ügyeinek intézéséért kapják). Nem általános, volt pozitív kiugró példa több is otthon, de legalább annyian akadályoztak, mint löktek előre. Itt akivel találkoztam, kivétel nélkül segítőkész, pedig ezeket az embereket (szemben az otthoniakkal) nem ismerem, nagy valószínűséggel nem tudom meghálálni a segítségüket, azaz érdekek nélkül segítenek. Jó ezt látni és tapasztalni. Ha fele ennyi összefogást, energiát és kedvességet tapasztalna az ember otthon, akkor szerintem egészen más lenne az alaphangulat és minden jobban/könnyebben működne. Igaz, felfogom azt is, hogy értelmetlen az összevetés.
A csúcstechnológiájú és szerintem elveiben tervrendszer-alapú, centralizált japán államban a döntő többség segítőkész, mert ez a társadalmi elvárás. Egy olyan széttartó, törésvonalakat erősen mélyítő hangulatban, ami otthon kialakult ez nem elképzelhető és nem is reális elvárás. Szerintem az sem igaz, hogy csak a politikusok miatt alakult így, de ebbe most nem kezdek bele. Ne értse senki félre azt, amit mondok, de ezt hangsúlyosan úgy fogalmaznám meg az eddigi benyomások alapján, hogy a kommunizmus jó dolgait összegyűjtő államnak tűnik Japán. Rengeteg a szabály, amit be is tartanak. Nincs bliccelés a vonaton/metrón. Egy olyan centralizált állam, amelyben a nagy szorgalommal és tanulási szándékkal összerakva, központilag folyamatos modernizációra kényszerítik a társadalmat és a gazdaságot, összefogásra nevelnek. Más a napi emberi viszonyok alakulása. Ennek nem csak jó oldalai vannak, de annak aki 1 évet eltölt itt, annak kellemesnek tűnhet, ha megszokja ezt a mentalitást. A televízió és a média szerintem sokkal közvetlenebbül hat az emberekre, mint otthon és ezt szándékosan, tudatosan használják. A rendszer tökéletlenségét az elmúlt húsz év gazdasága bizonyítja, de Tokióban 20 év gazdasági válság után is alig látni homelesseket és senki nem kéreget a nagy megállókban. Válság ide, válság oda, a középosztály erős, sok a mérsékelten jómódú ember (hazai viszonylatban jómódú). És most azt sem lehet megfogalmazni, hogy persze a nagyváros, mert a japánok 80%-a nagyvárosi. Ugyanakkor, az igények is mások. Tokióban nem láttam még hivalkodó luxuslakásokat, igaz, látni viszont nagyon sok új/jó autót. Ennek ellenére tömegesen járnak bicikli-vonat kombóval dolgozni. És a biztonság is nagy plusz. Rendőrállam? Valószínűleg igen, de eredményes és biztonságos. Valamit valamiért. Ez azonban az idesodródó magyarok hozzáállását önmagában nem magyarázza. Magyarázhatja (részben) azonban azt, amit elsőre nem akartam elhinni, úgyhogy mindenképpen megosztom. Egy jó ideje tapasztalható, hogy a művészetrombolás megindult a playback-kel világszerte. Ebben maximum úgy lehet beégni, hogy mellétátog a "művész" a dalnak. Azt kell, hogy mondjam, ez már a régmúlt. Szeretném megosztani az egyik híres japán sztár, Hatsune Miku koncertjét (special thank to Leaf):
Arigatou.
Tegnap végre megindult az érdemi munka is, úgyhogy lassan felpörgök. Az egyetemi közeg egyre jobban vonz. ;) Pár embert megismertem, nagyon barátkozónak tűnik mindenki. Egy japán és egy kínai mesefiguraszerű (ekkora fekete szemeket csak rajzolni lehet) lánnyal beszéltem hosszabban. Telefon nélkül fél ember vagyok, ezt már megtanultam, de a bankszámlámig nem tudok telefont venni. Elérhetőséget az eddigi példák alapján úgy tűnik, hogy nem nehéz szerezni.
Végül megvan az első függőségem. Desmond Morris a teát és a kávét is a könnyű drogok közé sorolja (azaz a kémiai boldogság kiváltó anyagok közé), nem tudom, hogy az eszpresszó-teát hova dobná. Ez a bigyó elképesztő, nagyon beteg: kávé és az itteni zöld tea keverékének tűnik és nagyon működik.
Többen kérdeztétek, de egyelőre nincs honvágy. Néhány ember persze hiányzik, de nagyon pozitívan látom most a barátkozási stb esélyeket, úgyhogy magányosnak sem érzem magam. Meg a skype is nagy segítség - a kommunikációs távolságok ezen a golyón megszűntek. A hangulat továbbra is jó, elképesztő természetesnek tűnik minden körülöttem, persze a könyvtár és az ügyintézés kihívás, de továbbra is wellnessnek és kellemes, hatékony kutatói-tanulói évnek gondolom a 2010-2011-et. Tudom, hogy ezért most szeretni fogtok sokan, de a legnagyobb közvetlen kihívásom, hogy 8 körül fel tudjak kelni a reggelihez. :) Hamarosan újra jelentkezem.
Peace
2010. szeptember 27., hétfő
2010. szeptember 17., péntek
Wellness és némi munka
Nagyon kellemesen telik a pihenésem, igyekszem maximálisan kihasználni. Jövő hétfőtől rendszerességet és munkát tervezek, de addig henyélés és alvás van. Köszönöm a visszajelzéseket, igyekszem minden kérdésre válaszolni. (Addig is megjegyzem, hogy a fák, bokrok, bonsai-mutánsok, egyebek képein való lelkesedés és külön kérés miatt a futópályámat lefotóztam napsütésben - lsd: facebook.)
Egyre több étellel kísérletezem és időközben sikerült normális wasabit találni. A boltban szemre választok, ami nem könnyű, mert a japánok imádnak csomagolni. A kekszeket például nagy dobozba teszik, ha felkapja az ember, meglepődik, hogy milyen sok levegőt is sikerült csomagolni... Majd a dobozon belül minden egyes kekszet külön csomagban találhatunk meg. Ez nem vicc. Egy dobozban van kb 12-16 keksz, mind külön egy csillogós papírba tolva. Szerintem a matyuska babát nem is az oroszok találták ki. Szerencsémre, a boltban felfedeztem pár remek ebéd ajánlatot, kiváló sült/panírozott halak és garnélák vannak baromi olcsó áron (még forintban is). Az igazi kedvencem egy háromszögletű rizsszendvics (amolyan onigiri féle), ami hallal, ikrával vagy hasonlóval van töltve és a rizs rész kívül norival (ehető tengeri füvek és algák összefoglaló neve) van befedve. Nemcsak Suzuki úr kedvence. Tegnap belém hasított a felismerés, hogy már hetek óta nem ettem rántott sajtot csípős tartárral és semmilyen mellékhatás nem jelentkezik... Azt viszont el kell ismerni, hogy van néhány kifejezetten pörköltszerű étel (csirkéből is készül) vacsorára, így nem tudom azt mondani, hogy a hazai ízek annyira hiányoznak - egyelőre.
A kollégiumi élet tényleg nagyon wellness-szerű. A szobából kilépve a folyosón hangszórókból (kissé 1984 hatású, ellazítjuk a dolgozó társadalmat) halk nyugtató zene szól: vannak japán és vannak nemzetközi számok japánosan feldolgozva. Meghökkentő a relaxációs hatása. Ha belép az ember a szobába, nem hallatszik. Érdekes, hogy az automaták (üdítő, kávé) hangtompítósak; ha az érméket bedobjuk, akkor nincs csörgés, ahogy leérnek és a fémdoboz leérkezése is szinte hangtalan. Mivel folyosón van, közvetlenül lakószobák előtt, ez azért +EV-s az ott lakók számára. A fürdőre vonatkozóan is volt kérdés. Van sima (európai) zuhanyzó, igaz itt is vannak fürdősámlik (a japók sámlin ülve zuhanyoznak) és van egy másik zuhanyzó helyiség, ahol a public bath, a japán fürdő is van. Ez utóbbit zuhany után lehet használni. Egy nagy, sokszemélyes kádat kell elképzelni, amiben nem forró, de meleg, 30 C fok fölötti víz van. Itt lehet ejtőzni, relaxálni, esetleg utána hideg zuhanyt venni. Ez leginkább az otthoni termál medencére emlékeztet. Nagyon kulturált a fürdő rész: az első szoba padlója összefűzött pálcaszerű fából (tán vmi bambuszféle?) készült, ide sem lehet papucsban belépni és ezután jönnek elkülönített helyiségekben a zuhanyzók, majd a zuhanyzók+japán fürdő helyiség. (Egyébként még a "fürdőelőszobában" is van légkondi.)
Egy szó mint száz, nem egy rímekkel telefirkált budival ellátott Kinizsi-Tarka hangulata van... :) Ha a net tökéletes lenne, akkor 10 pontot adnék, így csak 9,5; viszont az egyetemi könyvtár remélem, hogy megoldja a netes fájdalmaimat... Az emberekre továbbra sincs semmi panasz, ami azért nem kis szó, továbbra is azt gondolom, hogy ilyen egy igazi közösség, ahol nem a fúrás és a könyöklés legfőbb cél.
Tiger Woods és a dopamin
A korábbi bejegyzésben elindult a felvezetése az első tudományosabb bejegyzésnek. Mivel a boldogság/elégedettség téma komplikált és vannak igazán nehezen feldolgozható részei, a vizsgálódást az egyik (számomra) legnehezebben modellezhető, levezethető témával kezdem.
Az EU-27 tagországok esetében teljes tisztán bizonyítható statisztikailag, hogy a materialistább (anyagiasabb, pénzéhesebb) társadalmak elégedetlenebbek, míg a poszt-materialista (társaságot, családot, barátokat és tudást, kultúrát előnyben részesítő) társadalmak kimutathatóan elégedettebbek. Ebben a felvetésben a párkapcsolat/család/válás témának van relevanciája. A család, párkapcsolat, özvegység, válás vs. boldogság témában több publikáció is született.
Nagyon röviden a két fő mondanivaló, hogy
1) társasan jobb az élet a felmérések szerint (mikroökonómiai magyarázat: mert a házastársnak, párnak long-lasting, azaz hosszan tartó hatása van - arigatou :)
2) ha válásra/özvegyülésre kerül sor, akkor ennek nagyjából 10 évet meghatározó a hatása. Nyilván az utóbbi esetben utólagos, míg a válás esetében az azt megelőző években is erős kimutatható negatív hatás van. Így aztán statisztikai szempontból a házasságok és válások aránya az adott társadalomban ilyen a megközelítésből kifejezetten lényeges lehet.
Kevésbé "hardcore" tudományos, inkább az érdekesebb résztéma, hogy a boldogság/elégedettség érzéséhez a fentieken túl a szeretet/vágyakozás is hozzátartozik, ami nagyon messzire elvezet és egészen fura összefüggések mutathatók ki, arról nem is beszélve, hogy a válások mögött nagyon gyakran valamilyen vágy vagy az egymás megunása áll. A vágy érzése, illetve annak kialakulása minden területen egy bűnös agyi hormon (helyesebben neurotranszmitter) hatására alakul ki: legyen szó egy kifejezetten vonzó lányról, egy R8-as Audiról, egy szép jachtról, egy kocka csokiról vagy arról, hogy adott területen egyre többet akarunk, a felbujtót dopaminnak hívják... Ez a hormon hihetetlen hatású, talán később több elképesztő kísérletről is írok, amelyek alapján a dopamin legalább annyira félelmetes, mint amennyire csodálatos, de most csak a lényegesek jönnek.
1923 és 1929 között az USA elnökét Calvin Coolidge-nek hívták ("Hallgatag Cal"). Történt egyszer, hogy az Elnök és a First Lady egy hatalmas vidéki farmom tettek látogatást. A pár külön-külön nézte végig a farmot a házigazdákkal. A baromfi ólban Grace Coolidge nem tudta nem észrevenni, hogy egy kakas ráugrik egy nőstényre. A First Ladyt meglepte az eset (PDA) és megkérdezte milyen gyakran fordul ez elő.
-"Naponta tucatszor" - jött a válasz.
-"Kérem ezt közöljék az Elnökkel is."
Délután az Elnököt is elvitték a baromfiólba és elmesélték a kakas délelőtti hőstettét.
-"Tizenkétszer"? - kérdezett vissza az elnök. "És mindig ugyanazzal a tyúkkal?"
-"Óh, nem Elnök Úr. Minden alkalommal másikkal."
-"Áhh, ezt mondják meg a feleségemnek is."
A történet után, az újabb szexuális partner keresésére irányuló vágyat Coolidge-hatásnak nevezték el. Ez nem néhány ember jellemzője, hanem hormonálisan mindenkiben jelen van, igaz a kezelése/féken tartása nem mindenkinek megy ugyanúgy (és a hormontermelés is személyenként eltérő). Az utóbbi időkben Tiger Woods kapott hideget-meleget felesége többszöri megcsalása miatt az amerikai média hasábjain (amely társadalomban világszinten a legmagasabb a házasságban félrelépők aránya - arigatou). A félrelépésre való hajlam evolúciós örökségünk. Több állatkíséret (elsősorban patkány) is bemutatta, hogy ha egy hímet és egy nőstényt összezárnak, akkor érdeklődést mutatnak egymás iránt, majd a hím vágya 4-5 aktus után kialszik, unatkozni kezd. Ha egy új játszótársnőt kap, azonnal kezdődik újra a játék, újra érdeklődő lesz. Ugyanezt agykutatók is megvizsgálták és az állatkísérletek megmutatták, hogy az első esetben a nőstény látványa 44%-kal növelte a dopaminszintet, ami közvetlenül az aktus előtt a normális érték kétszeresére nő, majd a csúcspont után drasztikus zuhanni kezd. Ugyanazzal a (megszokott) partnernővel a hím dopaminszintje kisebb mértékben növekszik, néhány alkalom után pedig alig haladja meg a normál értéket.
A "kihűlés" után, ha egy újabb nőstény jelenik meg a kalitkában, a dopaminszint 34%-kal újra megugrik pusztán a látványtól. Ez a hatás mindössze az újdonság varázsa. Azt is vizsgálták, hogy miként reagál a hím arra, ha mesterségesen növelik a dopaminszintjét: az eredmény, hogy nagy lendülettel vetette magát a régi nőstényre.
Mindez nem azt jelenti, hogy a félrelépés emiatt megbocsájtható lenne, de tudományosan bizonyítható, hogy genetikailag kódolt és hormonális jelenség. A vágy és a szeretet két külön inger, agyunk eltérő részei felelősek értük. Így a kettő össze is függhet, de egymástól teljesen függetlenül is kialakulhat. Igaz a kutatások a hímek hormonszintjét vizsgálták, nem igaz, hogy "a pasik olyanok", hiszen ha csak a férfiak lépnének félre, akkor matematikailag nem stimmelne az egyenlet jobb és bal oldala.
A vágy és az újdonság hajszolása mértéktelen szintet is ölthet. Szintén állatkísérletek során mutatták ki, hogy a patkányok agyának boldogságért felelős részét stimuláló szerkezet miatt a patkányok a kapcsolóra lépve saját agyukat stimulálva a boldogsággéptől nemcsak a szexuális életükről, de még az evésről és az ivásról is megfeledkeztek. A kísérlet során csak a stimuláló gép kikapcsolásával lehetett megmenteni őket. Az agy ugyanis a dopamin hatására másképpen kezdett működni és a folyamatos vágy miatt az agy egyéb területeinek működése megváltozott, az életfunkciók eltorzultak. Nagyjából ez a folyamat áll bármilyen jellegű függőség (társ, szex, alkohol, drog, cigaretta, szerencsejáték) mögött. A dopamin élénkít és vágyak elérésére programoz minket, ösztönöz. A vágy az unalom ellenszere, ami javítja a hangulatot, ha pedig sikerül valamit elérni, az további boldogságérzést kelt. Hogy mitől javul a hangulat? Egy újabb film, újabb könyv, (lányoknál cipő, ruha), partner stb, az már nem is olyan fontos. Bármi beindíthatja az örömgépezetünket: a vágyakozás lelki állapota és a győzelem (beteljesülés) íze számít, ezért vagyunk képesek (sok)mindenre. Mindezt orvosokkal feldolgozva talán egyszer Tiger is visszatér a sportbeli céljaihoz és az új függősége helyett az eredeti tevékenységére (a zászlóval jelölt lyukakra) koncentrál... Mert a szénné alázott és cikizett ember azért alkotott is:
Egyre több étellel kísérletezem és időközben sikerült normális wasabit találni. A boltban szemre választok, ami nem könnyű, mert a japánok imádnak csomagolni. A kekszeket például nagy dobozba teszik, ha felkapja az ember, meglepődik, hogy milyen sok levegőt is sikerült csomagolni... Majd a dobozon belül minden egyes kekszet külön csomagban találhatunk meg. Ez nem vicc. Egy dobozban van kb 12-16 keksz, mind külön egy csillogós papírba tolva. Szerintem a matyuska babát nem is az oroszok találták ki. Szerencsémre, a boltban felfedeztem pár remek ebéd ajánlatot, kiváló sült/panírozott halak és garnélák vannak baromi olcsó áron (még forintban is). Az igazi kedvencem egy háromszögletű rizsszendvics (amolyan onigiri féle), ami hallal, ikrával vagy hasonlóval van töltve és a rizs rész kívül norival (ehető tengeri füvek és algák összefoglaló neve) van befedve. Nemcsak Suzuki úr kedvence. Tegnap belém hasított a felismerés, hogy már hetek óta nem ettem rántott sajtot csípős tartárral és semmilyen mellékhatás nem jelentkezik... Azt viszont el kell ismerni, hogy van néhány kifejezetten pörköltszerű étel (csirkéből is készül) vacsorára, így nem tudom azt mondani, hogy a hazai ízek annyira hiányoznak - egyelőre.
A kollégiumi élet tényleg nagyon wellness-szerű. A szobából kilépve a folyosón hangszórókból (kissé 1984 hatású, ellazítjuk a dolgozó társadalmat) halk nyugtató zene szól: vannak japán és vannak nemzetközi számok japánosan feldolgozva. Meghökkentő a relaxációs hatása. Ha belép az ember a szobába, nem hallatszik. Érdekes, hogy az automaták (üdítő, kávé) hangtompítósak; ha az érméket bedobjuk, akkor nincs csörgés, ahogy leérnek és a fémdoboz leérkezése is szinte hangtalan. Mivel folyosón van, közvetlenül lakószobák előtt, ez azért +EV-s az ott lakók számára. A fürdőre vonatkozóan is volt kérdés. Van sima (európai) zuhanyzó, igaz itt is vannak fürdősámlik (a japók sámlin ülve zuhanyoznak) és van egy másik zuhanyzó helyiség, ahol a public bath, a japán fürdő is van. Ez utóbbit zuhany után lehet használni. Egy nagy, sokszemélyes kádat kell elképzelni, amiben nem forró, de meleg, 30 C fok fölötti víz van. Itt lehet ejtőzni, relaxálni, esetleg utána hideg zuhanyt venni. Ez leginkább az otthoni termál medencére emlékeztet. Nagyon kulturált a fürdő rész: az első szoba padlója összefűzött pálcaszerű fából (tán vmi bambuszféle?) készült, ide sem lehet papucsban belépni és ezután jönnek elkülönített helyiségekben a zuhanyzók, majd a zuhanyzók+japán fürdő helyiség. (Egyébként még a "fürdőelőszobában" is van légkondi.)
Egy szó mint száz, nem egy rímekkel telefirkált budival ellátott Kinizsi-Tarka hangulata van... :) Ha a net tökéletes lenne, akkor 10 pontot adnék, így csak 9,5; viszont az egyetemi könyvtár remélem, hogy megoldja a netes fájdalmaimat... Az emberekre továbbra sincs semmi panasz, ami azért nem kis szó, továbbra is azt gondolom, hogy ilyen egy igazi közösség, ahol nem a fúrás és a könyöklés legfőbb cél.
Tiger Woods és a dopamin
A korábbi bejegyzésben elindult a felvezetése az első tudományosabb bejegyzésnek. Mivel a boldogság/elégedettség téma komplikált és vannak igazán nehezen feldolgozható részei, a vizsgálódást az egyik (számomra) legnehezebben modellezhető, levezethető témával kezdem.
Az EU-27 tagországok esetében teljes tisztán bizonyítható statisztikailag, hogy a materialistább (anyagiasabb, pénzéhesebb) társadalmak elégedetlenebbek, míg a poszt-materialista (társaságot, családot, barátokat és tudást, kultúrát előnyben részesítő) társadalmak kimutathatóan elégedettebbek. Ebben a felvetésben a párkapcsolat/család/válás témának van relevanciája. A család, párkapcsolat, özvegység, válás vs. boldogság témában több publikáció is született.
Nagyon röviden a két fő mondanivaló, hogy
1) társasan jobb az élet a felmérések szerint (mikroökonómiai magyarázat: mert a házastársnak, párnak long-lasting, azaz hosszan tartó hatása van - arigatou :)
2) ha válásra/özvegyülésre kerül sor, akkor ennek nagyjából 10 évet meghatározó a hatása. Nyilván az utóbbi esetben utólagos, míg a válás esetében az azt megelőző években is erős kimutatható negatív hatás van. Így aztán statisztikai szempontból a házasságok és válások aránya az adott társadalomban ilyen a megközelítésből kifejezetten lényeges lehet.
Kevésbé "hardcore" tudományos, inkább az érdekesebb résztéma, hogy a boldogság/elégedettség érzéséhez a fentieken túl a szeretet/vágyakozás is hozzátartozik, ami nagyon messzire elvezet és egészen fura összefüggések mutathatók ki, arról nem is beszélve, hogy a válások mögött nagyon gyakran valamilyen vágy vagy az egymás megunása áll. A vágy érzése, illetve annak kialakulása minden területen egy bűnös agyi hormon (helyesebben neurotranszmitter) hatására alakul ki: legyen szó egy kifejezetten vonzó lányról, egy R8-as Audiról, egy szép jachtról, egy kocka csokiról vagy arról, hogy adott területen egyre többet akarunk, a felbujtót dopaminnak hívják... Ez a hormon hihetetlen hatású, talán később több elképesztő kísérletről is írok, amelyek alapján a dopamin legalább annyira félelmetes, mint amennyire csodálatos, de most csak a lényegesek jönnek.
1923 és 1929 között az USA elnökét Calvin Coolidge-nek hívták ("Hallgatag Cal"). Történt egyszer, hogy az Elnök és a First Lady egy hatalmas vidéki farmom tettek látogatást. A pár külön-külön nézte végig a farmot a házigazdákkal. A baromfi ólban Grace Coolidge nem tudta nem észrevenni, hogy egy kakas ráugrik egy nőstényre. A First Ladyt meglepte az eset (PDA) és megkérdezte milyen gyakran fordul ez elő.
-"Naponta tucatszor" - jött a válasz.
-"Kérem ezt közöljék az Elnökkel is."
Délután az Elnököt is elvitték a baromfiólba és elmesélték a kakas délelőtti hőstettét.
-"Tizenkétszer"? - kérdezett vissza az elnök. "És mindig ugyanazzal a tyúkkal?"
-"Óh, nem Elnök Úr. Minden alkalommal másikkal."
-"Áhh, ezt mondják meg a feleségemnek is."
A történet után, az újabb szexuális partner keresésére irányuló vágyat Coolidge-hatásnak nevezték el. Ez nem néhány ember jellemzője, hanem hormonálisan mindenkiben jelen van, igaz a kezelése/féken tartása nem mindenkinek megy ugyanúgy (és a hormontermelés is személyenként eltérő). Az utóbbi időkben Tiger Woods kapott hideget-meleget felesége többszöri megcsalása miatt az amerikai média hasábjain (amely társadalomban világszinten a legmagasabb a házasságban félrelépők aránya - arigatou). A félrelépésre való hajlam evolúciós örökségünk. Több állatkíséret (elsősorban patkány) is bemutatta, hogy ha egy hímet és egy nőstényt összezárnak, akkor érdeklődést mutatnak egymás iránt, majd a hím vágya 4-5 aktus után kialszik, unatkozni kezd. Ha egy új játszótársnőt kap, azonnal kezdődik újra a játék, újra érdeklődő lesz. Ugyanezt agykutatók is megvizsgálták és az állatkísérletek megmutatták, hogy az első esetben a nőstény látványa 44%-kal növelte a dopaminszintet, ami közvetlenül az aktus előtt a normális érték kétszeresére nő, majd a csúcspont után drasztikus zuhanni kezd. Ugyanazzal a (megszokott) partnernővel a hím dopaminszintje kisebb mértékben növekszik, néhány alkalom után pedig alig haladja meg a normál értéket.
A "kihűlés" után, ha egy újabb nőstény jelenik meg a kalitkában, a dopaminszint 34%-kal újra megugrik pusztán a látványtól. Ez a hatás mindössze az újdonság varázsa. Azt is vizsgálták, hogy miként reagál a hím arra, ha mesterségesen növelik a dopaminszintjét: az eredmény, hogy nagy lendülettel vetette magát a régi nőstényre.
Mindez nem azt jelenti, hogy a félrelépés emiatt megbocsájtható lenne, de tudományosan bizonyítható, hogy genetikailag kódolt és hormonális jelenség. A vágy és a szeretet két külön inger, agyunk eltérő részei felelősek értük. Így a kettő össze is függhet, de egymástól teljesen függetlenül is kialakulhat. Igaz a kutatások a hímek hormonszintjét vizsgálták, nem igaz, hogy "a pasik olyanok", hiszen ha csak a férfiak lépnének félre, akkor matematikailag nem stimmelne az egyenlet jobb és bal oldala.
A vágy és az újdonság hajszolása mértéktelen szintet is ölthet. Szintén állatkísérletek során mutatták ki, hogy a patkányok agyának boldogságért felelős részét stimuláló szerkezet miatt a patkányok a kapcsolóra lépve saját agyukat stimulálva a boldogsággéptől nemcsak a szexuális életükről, de még az evésről és az ivásról is megfeledkeztek. A kísérlet során csak a stimuláló gép kikapcsolásával lehetett megmenteni őket. Az agy ugyanis a dopamin hatására másképpen kezdett működni és a folyamatos vágy miatt az agy egyéb területeinek működése megváltozott, az életfunkciók eltorzultak. Nagyjából ez a folyamat áll bármilyen jellegű függőség (társ, szex, alkohol, drog, cigaretta, szerencsejáték) mögött. A dopamin élénkít és vágyak elérésére programoz minket, ösztönöz. A vágy az unalom ellenszere, ami javítja a hangulatot, ha pedig sikerül valamit elérni, az további boldogságérzést kelt. Hogy mitől javul a hangulat? Egy újabb film, újabb könyv, (lányoknál cipő, ruha), partner stb, az már nem is olyan fontos. Bármi beindíthatja az örömgépezetünket: a vágyakozás lelki állapota és a győzelem (beteljesülés) íze számít, ezért vagyunk képesek (sok)mindenre. Mindezt orvosokkal feldolgozva talán egyszer Tiger is visszatér a sportbeli céljaihoz és az új függősége helyett az eredeti tevékenységére (a zászlóval jelölt lyukakra) koncentrál... Mert a szénné alázott és cikizett ember azért alkotott is:
2010. szeptember 11., szombat
Dupla whopper
1) Első hét: túlélésre berendezkedve
Egészen meglepő az idő haladása, de eltelt az első hét Japánban. Az első napot leszámítva, amikor kissé kellemetlenül éreztem magam (fáradt voltam a 18 óra úttól, áram, net, számítógép és zene nélkül, mindössze minimális japán nyelvtudással vártam az elkövetkező egy évet), folyamatosan jó a hangulat. Ehhez kellett persze az is, hogy néhány embert megismerjek, megszokjam a kollégiumot, meglássam az egyetemet stb. Röviden, hogy berendezkedjek és a korábbi életről egy nagyon kellemes, de szabályokkal teli világba szokjak át. Ez nagyjából pipa, bár a nehezebb fele most indul.
Sok emberen éreztem otthon, hogy szimplán hülyének néznek, mert eljöttem a világ túlsó felére, ami nyilván szíve joga mindenkinek, de volt rá néhány okom, hogy megtegyem. Először is, a Waseda egy igencsak előkelő magánegyetem, ami az ázsiai térségben az amerikai Harvardnak felel meg, de olyan helyeken, ahol világszinten vetik össze az egyetemeket, ott mindenhol komolyan elismerik az itteni oktatást. A közgazdasági iskolája különösen erős (sok iskola egy közös név alatt; kb 50000 hallgatója van összesen: bölcsész, jog, természet-, társadalomtudományok és műszaki) a koreai és kínai hallgatók is elismerően szóltak róla, hogy arrafelé is van híre ennek a közgáznak. Emellett mivel fizetős iskola (van zsozsi) és nagy múltja van, Kelet-Ázsia egyik legnagyobb könyvtára tartozik a garduate school-jaihoz (a már diplomával rendelkező hallgatók iskolái, pl doktori képzés), ahova be tudok majd menni. Mivel ösztöndíjam van, ezért nem kell tandíjat fizetni és kapok annyi pénzt, ami a szállásomat és az itteni rezsit állja, vagyis tökéletes nyugalomban és remek infrastruktúrával ellátva kutathatok, írhatok mindenféle zavaró tényező nélkül. A Waseda egy külön állomás a metró/vonatvonalakon, saját helyi buszjáratai vannak és maga az egyetemi campus akkora, hogy több utca is átszeli, ahol üzletek, lakóházak is vannak, azaz teljesen beépült Tokió szívébe Shinjukuban. A héten volt némi szaladgálás, mert elindultak az eligazítások. Hogy a méreteket szemléltessem, az ösztöndíj-tájékoztató a 22-es épületben volt (azaz több mint 22 különálló sokemeletes épülete van az egyetemnek csak a belső központjában). Az egyetem a második világháború óta 6 miniszterelnököt adott Japánnak - ami mondjuk annyira nem nagy szó, mert az utóbbi években az itteni miniszterelnöki poszt tökéletesen megfelelt egy átlag valóság shownak: beszavazták, kiszavazták. Sajnos sokszor időtartamban is megfelelt a hossz. Viszont olyan cégek vezetői és alapítói tanultak itt, mint: Sony, Mitsubishi, Honda, Toshiba, Samsung (igen, Koreából is átjön, aki tud), Nintendo stb.
Amiben van mit tanulnunk tőlük, hogy ők már értik azt is, hogy miként lehet a tanításból pénzt csinálni. (Ezt otthon az egészségügyre is jól le lehetett volna fordítani) Itt nem csak a tandíjról beszélek, de az egyetem bankokkal és szolgáltatókkal (pl. mobil) van leszerződve, hihetetlenül szervezett és profi minden. A preferált bankok és telefonszolgáltató eljönnek egy-egy napra és előkészített papírokkal várnak minket a kedvezményes ajánlatokkal, ami tényleg kedvezményes az árak alapján (és a több éve itt élő angolul tudó diákok szerint is egybehangzóan). Látszik, hogy az oktatást is üzletnek tekintik és a tanulmányi osztályon (az adminisztrációval foglalkozók) is úgy állnak a dolgokhoz, hogy minden el legyen intézve, amilyen gyorsan csak lehet. Az egyik eligazítást nem kevés másik külföldivel együtt lekéstem, mivel kissé összekeveredett a különböző iskolák adatlapja, amiket elküldtek. Behívtak minket eltévedteket a tanulmányi osztályra, leültettek és mindent odaadtak, minden kérdésre válaszoltak stb. Olyan kedvesek és segítőkészek voltak, hogy kelet-európaiként percről-percre jobban tartottam tőle, hogy eljön az a pillanat, hogy hirtelen előhúznak a zsebükből egy hitelkártyát és azt mondják, hogy lenne egy nagyon remek ajánlatuk... Nem érkezett el ez a pillanat. De a lényeg, hogy szeptember utolsó hetében indul az iskola, addig papírmunkák, olvasás és némi japán-angol tanulás a program. Továbbá folytatom az elmúlt félév kialvását.
A kollégium bővül, megérkezett az egyik amerikai hallgató, aki természetesen japán-amerikai. Ezt vacsora során az asztalnál ülő japcsik külön meg is jegyezték. A kis nacionalisták. Van azonban egy eredeti izlandi, újabb kínaiak és újabb japánok, egy teljesen amerikai (obamaista) és egy thaiföldi-ausztrál, aki hihetetlenül karikatúrafejű, de épp olyan poénos is, úgyhogy a röhögés egyre gyakoribb. Elindult a hétvégi kosárlabda program szervezése, úgyhogy lassan beindul az élet. Tegnap sikerült beszerezni egy leárazott futócipőt is (5 fajta volt ebben a boltban és maximálisan elégedett voltam, hogy kettő volt a méretemben is). Így aztán 3180 yenért szereztem egy Niket és holnaptól (mivel reggel és este már 26-28 körüli a hőmérséklet) mehet a sport.
Ma délelőtt megjártuk a városházát két vonatátszállással. Már reggel 9-körül elképesztő forró volt kinn a levegő. Az épület hatalmas, erődítményszerű volt. A váróban volt szivacsos gyerekjátszótér, hogy a szülőkre várakozó aprólékok is élvezzék a rendszert, továbbá gyerekasztal, hogy tisztába lehessen tenni a picit. A japánokban az a legvészesebb, hogy látszik, hogy mindenre gondolnak, előre végiggondolnak mindent. Nem volt sor a hivatalban. Ööö, what??? Aztán vagy 7-8 beadványt kellett kitölteni, a nagy része kanjiban volt írva, így Ito és a japánosok nyelvtudása kellett. Volt, amikor nekem is rajzolni kellett ÚGY (a mai napi művészet pipálva), de itt is kaptam segítséget (részleges önmegvalósítás volt csak). Lényeg: most már bejegyzett gaidzsin vagyok, aki még TB-re is jogosult.
2) Dr Pepper és a hatalmas vágyak (egy tudományos bejegyzés felvezetésére)
"Let's find a nice seafood restaurant and eat some red salmon, I feel a powerful lust for red salmon." "Keressünk egy jó tengeri éttermet és együnk vörös lazacot! Hatalmas vágyat érzek a vörös lazac iránt" - mondta Benicio Del Toro (Félelem és reszketés Las Vegasban - a jelenet folytatását nem részletezem...). Ha nem is a vörös lazac, de vágyaink vannak és lesznek, abból adódóan, hogy emberek vagyunk. 2000 szeptemberében az egyik első egyetemi előadáson a mirkoökonómia előadó (Dr. Szakadát L) Dr. Peppert ivott, amit halálra dicsért a Coca és Pepsi Cola szétcikizése mellett. 10 éve készültem arra az ünnepélyes pillanatra, hogy Dr Peppert igyak. A tokiói automaták mindegyikében van, így csak idő kérdése volt, hogy egyszer szomjas legyek és éppen legyen nálam apró. Megtörtént a nagy találkozás és a tíz évig tartó bizonytalan várakozás kellemesebb időszaknak mutatkozott a valóság ízénél. A Dr Pepper nem a reménytelenül förtelmes kategória, de ritkán élünk meg olyan napot egy emberöltő alatt, amikor ennél gyatrább üdítőt ihatunk.
Az egyetemen kaptunk egy könyvet és rengeteg szórólapot az itteni szabadidős tevékenységek listájáról. Az összes japán kultúrát megismertető és nemzetközis rendezvény szerepel rajta (van bőven érdekesség). Egyet azonban muszáj kiemelnem: október 18-án kerül megrendezésre a "The Ninja Experience" nevű rendezvény, ami szórólapon szerepel... Alcím: ninjutsu, titkos fegyverek, dobócsillag hajítás. "Ever wanted to be a ninja?" (Akartál valaha ninja lenni?) "See how to move like a ninja, stealthily conceal yourself, and more!" (Nézd meg, hogy mozog egy ninja, rejtőzködj titokban, stb.) Az magában teljesen érthetetlen, hogy miért nem a szamurájokról tartanak ismertetőt, de erről majd egy későbbi bejegyzésben. A Napoleon Dynamit óta hatalmas vágyat érzek a ninjutsu-mesterség (nunchaku-skills) elsajátítására. :D
A következő részben a vágyak és élvezetek tudományos hátteréről is írok majd (ha már ennyit olvasok ilyesmiről), addig meg éljen a gyakorlat.
Egészen meglepő az idő haladása, de eltelt az első hét Japánban. Az első napot leszámítva, amikor kissé kellemetlenül éreztem magam (fáradt voltam a 18 óra úttól, áram, net, számítógép és zene nélkül, mindössze minimális japán nyelvtudással vártam az elkövetkező egy évet), folyamatosan jó a hangulat. Ehhez kellett persze az is, hogy néhány embert megismerjek, megszokjam a kollégiumot, meglássam az egyetemet stb. Röviden, hogy berendezkedjek és a korábbi életről egy nagyon kellemes, de szabályokkal teli világba szokjak át. Ez nagyjából pipa, bár a nehezebb fele most indul.
Sok emberen éreztem otthon, hogy szimplán hülyének néznek, mert eljöttem a világ túlsó felére, ami nyilván szíve joga mindenkinek, de volt rá néhány okom, hogy megtegyem. Először is, a Waseda egy igencsak előkelő magánegyetem, ami az ázsiai térségben az amerikai Harvardnak felel meg, de olyan helyeken, ahol világszinten vetik össze az egyetemeket, ott mindenhol komolyan elismerik az itteni oktatást. A közgazdasági iskolája különösen erős (sok iskola egy közös név alatt; kb 50000 hallgatója van összesen: bölcsész, jog, természet-, társadalomtudományok és műszaki) a koreai és kínai hallgatók is elismerően szóltak róla, hogy arrafelé is van híre ennek a közgáznak. Emellett mivel fizetős iskola (van zsozsi) és nagy múltja van, Kelet-Ázsia egyik legnagyobb könyvtára tartozik a garduate school-jaihoz (a már diplomával rendelkező hallgatók iskolái, pl doktori képzés), ahova be tudok majd menni. Mivel ösztöndíjam van, ezért nem kell tandíjat fizetni és kapok annyi pénzt, ami a szállásomat és az itteni rezsit állja, vagyis tökéletes nyugalomban és remek infrastruktúrával ellátva kutathatok, írhatok mindenféle zavaró tényező nélkül. A Waseda egy külön állomás a metró/vonatvonalakon, saját helyi buszjáratai vannak és maga az egyetemi campus akkora, hogy több utca is átszeli, ahol üzletek, lakóházak is vannak, azaz teljesen beépült Tokió szívébe Shinjukuban. A héten volt némi szaladgálás, mert elindultak az eligazítások. Hogy a méreteket szemléltessem, az ösztöndíj-tájékoztató a 22-es épületben volt (azaz több mint 22 különálló sokemeletes épülete van az egyetemnek csak a belső központjában). Az egyetem a második világháború óta 6 miniszterelnököt adott Japánnak - ami mondjuk annyira nem nagy szó, mert az utóbbi években az itteni miniszterelnöki poszt tökéletesen megfelelt egy átlag valóság shownak: beszavazták, kiszavazták. Sajnos sokszor időtartamban is megfelelt a hossz. Viszont olyan cégek vezetői és alapítói tanultak itt, mint: Sony, Mitsubishi, Honda, Toshiba, Samsung (igen, Koreából is átjön, aki tud), Nintendo stb.
Amiben van mit tanulnunk tőlük, hogy ők már értik azt is, hogy miként lehet a tanításból pénzt csinálni. (Ezt otthon az egészségügyre is jól le lehetett volna fordítani) Itt nem csak a tandíjról beszélek, de az egyetem bankokkal és szolgáltatókkal (pl. mobil) van leszerződve, hihetetlenül szervezett és profi minden. A preferált bankok és telefonszolgáltató eljönnek egy-egy napra és előkészített papírokkal várnak minket a kedvezményes ajánlatokkal, ami tényleg kedvezményes az árak alapján (és a több éve itt élő angolul tudó diákok szerint is egybehangzóan). Látszik, hogy az oktatást is üzletnek tekintik és a tanulmányi osztályon (az adminisztrációval foglalkozók) is úgy állnak a dolgokhoz, hogy minden el legyen intézve, amilyen gyorsan csak lehet. Az egyik eligazítást nem kevés másik külföldivel együtt lekéstem, mivel kissé összekeveredett a különböző iskolák adatlapja, amiket elküldtek. Behívtak minket eltévedteket a tanulmányi osztályra, leültettek és mindent odaadtak, minden kérdésre válaszoltak stb. Olyan kedvesek és segítőkészek voltak, hogy kelet-európaiként percről-percre jobban tartottam tőle, hogy eljön az a pillanat, hogy hirtelen előhúznak a zsebükből egy hitelkártyát és azt mondják, hogy lenne egy nagyon remek ajánlatuk... Nem érkezett el ez a pillanat. De a lényeg, hogy szeptember utolsó hetében indul az iskola, addig papírmunkák, olvasás és némi japán-angol tanulás a program. Továbbá folytatom az elmúlt félév kialvását.
A kollégium bővül, megérkezett az egyik amerikai hallgató, aki természetesen japán-amerikai. Ezt vacsora során az asztalnál ülő japcsik külön meg is jegyezték. A kis nacionalisták. Van azonban egy eredeti izlandi, újabb kínaiak és újabb japánok, egy teljesen amerikai (obamaista) és egy thaiföldi-ausztrál, aki hihetetlenül karikatúrafejű, de épp olyan poénos is, úgyhogy a röhögés egyre gyakoribb. Elindult a hétvégi kosárlabda program szervezése, úgyhogy lassan beindul az élet. Tegnap sikerült beszerezni egy leárazott futócipőt is (5 fajta volt ebben a boltban és maximálisan elégedett voltam, hogy kettő volt a méretemben is). Így aztán 3180 yenért szereztem egy Niket és holnaptól (mivel reggel és este már 26-28 körüli a hőmérséklet) mehet a sport.
Ma délelőtt megjártuk a városházát két vonatátszállással. Már reggel 9-körül elképesztő forró volt kinn a levegő. Az épület hatalmas, erődítményszerű volt. A váróban volt szivacsos gyerekjátszótér, hogy a szülőkre várakozó aprólékok is élvezzék a rendszert, továbbá gyerekasztal, hogy tisztába lehessen tenni a picit. A japánokban az a legvészesebb, hogy látszik, hogy mindenre gondolnak, előre végiggondolnak mindent. Nem volt sor a hivatalban. Ööö, what??? Aztán vagy 7-8 beadványt kellett kitölteni, a nagy része kanjiban volt írva, így Ito és a japánosok nyelvtudása kellett. Volt, amikor nekem is rajzolni kellett ÚGY (a mai napi művészet pipálva), de itt is kaptam segítséget (részleges önmegvalósítás volt csak). Lényeg: most már bejegyzett gaidzsin vagyok, aki még TB-re is jogosult.
2) Dr Pepper és a hatalmas vágyak (egy tudományos bejegyzés felvezetésére)
"Let's find a nice seafood restaurant and eat some red salmon, I feel a powerful lust for red salmon." "Keressünk egy jó tengeri éttermet és együnk vörös lazacot! Hatalmas vágyat érzek a vörös lazac iránt" - mondta Benicio Del Toro (Félelem és reszketés Las Vegasban - a jelenet folytatását nem részletezem...). Ha nem is a vörös lazac, de vágyaink vannak és lesznek, abból adódóan, hogy emberek vagyunk. 2000 szeptemberében az egyik első egyetemi előadáson a mirkoökonómia előadó (Dr. Szakadát L) Dr. Peppert ivott, amit halálra dicsért a Coca és Pepsi Cola szétcikizése mellett. 10 éve készültem arra az ünnepélyes pillanatra, hogy Dr Peppert igyak. A tokiói automaták mindegyikében van, így csak idő kérdése volt, hogy egyszer szomjas legyek és éppen legyen nálam apró. Megtörtént a nagy találkozás és a tíz évig tartó bizonytalan várakozás kellemesebb időszaknak mutatkozott a valóság ízénél. A Dr Pepper nem a reménytelenül förtelmes kategória, de ritkán élünk meg olyan napot egy emberöltő alatt, amikor ennél gyatrább üdítőt ihatunk.
Az egyetemen kaptunk egy könyvet és rengeteg szórólapot az itteni szabadidős tevékenységek listájáról. Az összes japán kultúrát megismertető és nemzetközis rendezvény szerepel rajta (van bőven érdekesség). Egyet azonban muszáj kiemelnem: október 18-án kerül megrendezésre a "The Ninja Experience" nevű rendezvény, ami szórólapon szerepel... Alcím: ninjutsu, titkos fegyverek, dobócsillag hajítás. "Ever wanted to be a ninja?" (Akartál valaha ninja lenni?) "See how to move like a ninja, stealthily conceal yourself, and more!" (Nézd meg, hogy mozog egy ninja, rejtőzködj titokban, stb.) Az magában teljesen érthetetlen, hogy miért nem a szamurájokról tartanak ismertetőt, de erről majd egy későbbi bejegyzésben. A Napoleon Dynamit óta hatalmas vágyat érzek a ninjutsu-mesterség (nunchaku-skills) elsajátítására. :D
A következő részben a vágyak és élvezetek tudományos hátteréről is írok majd (ha már ennyit olvasok ilyesmiről), addig meg éljen a gyakorlat.
2010. szeptember 7., kedd
Hosszú bejegyzés
Az újabb bejegyzésből kiderülhet, hogy tegnap sikerült konnektor-átalakítót szerezni, így megy minden 220-as elektromos kütyüm. A beszerzéshez Shinjukuba kellett utaznom, ami kb. 30 perc vonattal. Mivel senki nem beszél angolul (az egyetemisták közül is csak a nemzetközi szakosak), ezért a Labi nevezetű 7 (!) emeletes elektronikai boltban japánul (:D) mondtam el, hogy mit szeretnék. Az eladó azt mondta, hogy B2 emelet. Angolul... Arigatou, gondoltam magamban hangosan. A japánok angoltudása pont megegyezik Vizy András korábbi RTL-es vetélkedőjével: Százból egy. Odafelé volt egy mókás jelenet a vonaton: egy pár ült mellettem és a relaxálós vonatút közepén a srác hirtelen felpattant, mintha világvége lenne. Az ok: egy idősebb néni megjelent az ajtóban (számos ülőhely volt pár méterrel odébb). Átadta a helyet. A néni - nem vicc - a következő megállóig tartó út felén köszöngetett, de úgy, hogy akkorákat hajolt, hogy a szinte a könyökét is letehette volna. Az jutott eszembe, hogy hatékonyabb lett volna tornázni egy kicsit és otthon maradni... Viccet félretéve, nagyon kellemesek számomra ezek a kedves gesztusok, még akkor is, ha ez társadalmi elvárás és nem feltétlenül belülről fakadó őszinteség. Mindez egy 18 milliós nagyvárosban, szóval nem igaz az, hogy a tradíció Tokióban kihalt, több nőt láttam már kimonóban is és a meghajlás és az udvariasság is megmaradt. Visszaúton erősen meditáltam és fókuszálva - ahogy a mesterlövész is átszellemülve, tökéletesen koncentráltan várja a célpont autóját - füleltem a megállókat, de nem tudtam elhibázni Hanna-Koganeit. Itt található a kollégium, amolyan kertvárosi kerületben. Számomra elegáns résznek tűnik, az egyetem egyik igazgatóját ma láttuk is a bevásárláskor és errefelé a professzori állás minden tekintetben rangot jelent (különösen egy fizetős egyetemen). Tokió belvárosa erősen zsúfolt és európai városokban nem tapasztalható színarzenállal dolgoznak, a totál pinktől a sötétbarnáig, világostól a sötétig. Számomra ez kissé furcsa, de a tömeg abszolút nem sokkoló, azt hiszem, hogy a túlkészülős és kritikus-olvasmányos taktika bevált, sok pozitív csalódás ér. :)
Kollégium: a szoba valóban 8 négyzetméter. Videochaten megmutattam a szülőknek, hogy hova költöztem és megkaptam, hogy nem is olyan kicsi a szoba, miután körbeforgattam a kamerát. A képek alapján ez jogos megállapításnak tűnhet, de ha valaki azt is beteszi az egyenletbe, hogy az ajtó magassága 180cm (azaz normál testtartásban csak nagyon hangosan tudok bejönni...), akkor ezek az arányok kissé megváltoznak. Mindez azonban mit sem számít, mert nagyon jó a benyomás, szóval nehogy bárki is panasznak vegye a fentieket, abszolút jól érzem magam.
Érkezett néhány koreai (félreértés ne legyen: Dél-K) diák, akiknek ma angol tesztet kellett írni, mert nemzetközi szakra mennek. Őket bekísérték a campusra a helyiek, én meg kihasználtam az ingyenes egyetemi útmutatást. Kb 50 perc vonattal és busszal. Az egyetem épülete nagyon szép, van egy hatalmas japán kert is az ebédlőhöz vezető úton, ahol mindenfajta bogár zajong és rengeteg madár van. Lenyűgöző volt a hangulata, majd készítek képeket (videót is a hangok miatt, de egyelőre semmit nem tudok feltölteni, mert a feltöltés korlátozva van a kollégiumi neten), varázslatosak a növények. Befelé haladva az első épületből hatalmas üvöltések és ordítások hallatszottak ki. Az első gondolatom az volt, hogy lenyűgözően tudnak motiválni a helyi professzorok, de kiderült, hogy mindössze a wasedás kendóedzést hallottam. A koreai srácok vagy nagyon megilletődöttek vagy szimplán furcsák, még a japánoknál is zárkózottabbnak tűnnek. Megütött, amikor a büfében a 278 jenes (740 HUF)csomagolt szushira azt mondta az egyikük, hogy drága és Korea sokkal olcsóbb. Öcsisajt, te sem rendeltél még a budapesti Wasabiból... (Ez az olcsóság, illetve a számomra megfizethető ebéd csak akkor marad tartósan elérhető, ha az árfolyampolitikai zsenipáros nem nagyon ejt ki mediterrán országokat a száján az elkövetkező egy évben.) Apropó kaja. A kollégiumban reggelit és vacsorát kapunk, ez benne van a díjban. Szerkezetileg mindkét étkezés érdekes. Reggel és este is mindig van: itteni zöldtea (pirított rizs íze van, köze nincs az Európában árult filteres, de a nem filteres verzióhoz sem), főtt tapadós rizs (tapadós, mert evőpálcával fogható és sushihoz tapadós rizs kell), mizoleves (hínárleves: hagymából, hínárból, halból és zöldségekből készül). Igen, reggelire is van forró leves. Továbbá egy teljesen átlagos japán (a továbbiakban Suzuki úr) ebédre szendvicset fogyaszt, vagy dobozban kapható maki-sushikat. Suzuki úrnak azonban nincs rossz dolga, mert egyrészt a japán rizs nagyon ízletes, másrészt ezek a hínárok bizonyára nagyon egészségesek. Ha nem így lenne, gondolom sültkrumplit enne... A kollégiumi koszt az emailekben úgy indult, hogy választható nyugati és japán kaja; ez végül a helyszínen csak japán lett, de eddig semmi gyanúsat nem ettem. Taktikus megoldás, innét már senki sem fordul vissza. Tegnap sült lazacot kaptunk (ha most otthon olvasnám ezt irigy és pipa lennék...) az alapszethez. Ma valami szójacsírás, hagymás, egyéb zöldséges (lehet ez is hínár vagy alga volt???) hús volt. Baromi finomak, pedig nem pörkölt. :) Ennél pontosabb leírást nem tudok adni, de a lényeg, hogy jól nézett ki. Aztán volt még egy kis tál, amiben 4 minigolyó volt vmi mártással. Erre nagyon büszkék (Kait kérdeztem, hogy emmegmi, amire definiálta és kihúzta magát, hogy ilyen minikrumplit termelnek a szülei is), ezért nem osztottam meg a véleményemet: műhelybeli kenőzsír íze volt. (Olyasmi érzésem volt az a bigyót rágva, mint amit olajos műhelyekben lehet érezni a levegőbe szippantva...) És kiegészítésnek (műhelyfelejtésnek) volt egy kis ananász. Mindenből kis adag, de együtt ennyi bőven elég. Végezetül: így kell búcsúzni az ebédlőből kilépve: Gochisou-sama deshita (ejtsd: gocsi szó számá desta) - köszönöm az ízletes ételt. Ma ezt a korábbiaknál is hangosabban mondtam. Kenőzsír. :D
A kollégiumban csak a konyhás néniket lehet látni, szerencsére tegnap a városban és ma a campuson is lehetett látni csajokat. Durva becslés, a lányok 25%-a a nagyon szép kategóriába esik. A fiatal lányok komolyan adnak a külsejükre, címlapszerűen vannak sminkelve (nem michellewildosan), vékonyak és a többségük tud öltözködni is (aki nem, az viszont mesterien rosszul válogat). A tikkasztó hőség ellenére (és nagy bánatomra) a felsőtest takarása továbbra is szokás, azaz Tokióban egyáltalán nem látni dekoltázst. Egyébként, hogy némi betegséget is megemlítsek, a kollégiumi szabályzatban kibontották a no visitor rule-t is: szigorúan tilos lányt behozni a kollégium területére. ÉS(!) szülők közül csak az azonos nemű alhat két napig a kollégiumi szobában. Hát nem tudom, ez (Az utóbbi különösen érthetetlen; avagy a feka rapszövegek új értelmet nyernek??? OMG) nekem inkább betegesen hangzik; 18-huszonX éves férfiemberekről van szó, akik az egyetem területén 7-8 ezer lányt látnak nap mint nap. A kollégiumi szabályzatban meg gyakorlatilag feketén-fehéren leírják, hogy itt aztán semmi párkapcsolat/nemi élet nem lesz. Nem csoda, hogy felnőttként mangát olvasnak a szerencsétlen koldustarisznyák. Ugyanakkor az is igaz, hogy eddig ennek a ferdeségnek nem sok jelét láttam és a híres városi bugyiautomaták sem jöttek még szembe, pedig minden sarkon van 2-4 automata. Mangát olvasó felnőtteket már láttam több helyen, de mivel a jeleket nem értem és annyira nem érdekelt, hogy a képek alapján beazonosítsam, h szexuális vagy mindössze általános ferdeségben szenved-e az olvasó, így erről nem tudok beszámolni.
Holnap regisztrálnak, csütörtökön bejegyeznek a polgármesteri hivatalban (a reptéren belépéskor ujjlenyomatot vettek és bele kellett nézni egy gépbe) és aztán pár nap és lesz diákigazolványom, amivel vehetek vonatbérletet és szabályosan itt tartozkodó gaijin, avagy ryugakusei (külföldi diák) leszek.
Már nagyon sok képet csináltam, valamiért nem tudok feltölteni se videót, se képeket a blogra vagy saját honlapra sem, ami belinkelhető. Úgyhogy kis türelem vagy facebook, amint megvan a diákom a könyvtárból töltök fel sokat.
Kollégium: a szoba valóban 8 négyzetméter. Videochaten megmutattam a szülőknek, hogy hova költöztem és megkaptam, hogy nem is olyan kicsi a szoba, miután körbeforgattam a kamerát. A képek alapján ez jogos megállapításnak tűnhet, de ha valaki azt is beteszi az egyenletbe, hogy az ajtó magassága 180cm (azaz normál testtartásban csak nagyon hangosan tudok bejönni...), akkor ezek az arányok kissé megváltoznak. Mindez azonban mit sem számít, mert nagyon jó a benyomás, szóval nehogy bárki is panasznak vegye a fentieket, abszolút jól érzem magam.
Érkezett néhány koreai (félreértés ne legyen: Dél-K) diák, akiknek ma angol tesztet kellett írni, mert nemzetközi szakra mennek. Őket bekísérték a campusra a helyiek, én meg kihasználtam az ingyenes egyetemi útmutatást. Kb 50 perc vonattal és busszal. Az egyetem épülete nagyon szép, van egy hatalmas japán kert is az ebédlőhöz vezető úton, ahol mindenfajta bogár zajong és rengeteg madár van. Lenyűgöző volt a hangulata, majd készítek képeket (videót is a hangok miatt, de egyelőre semmit nem tudok feltölteni, mert a feltöltés korlátozva van a kollégiumi neten), varázslatosak a növények. Befelé haladva az első épületből hatalmas üvöltések és ordítások hallatszottak ki. Az első gondolatom az volt, hogy lenyűgözően tudnak motiválni a helyi professzorok, de kiderült, hogy mindössze a wasedás kendóedzést hallottam. A koreai srácok vagy nagyon megilletődöttek vagy szimplán furcsák, még a japánoknál is zárkózottabbnak tűnnek. Megütött, amikor a büfében a 278 jenes (740 HUF)csomagolt szushira azt mondta az egyikük, hogy drága és Korea sokkal olcsóbb. Öcsisajt, te sem rendeltél még a budapesti Wasabiból... (Ez az olcsóság, illetve a számomra megfizethető ebéd csak akkor marad tartósan elérhető, ha az árfolyampolitikai zsenipáros nem nagyon ejt ki mediterrán országokat a száján az elkövetkező egy évben.) Apropó kaja. A kollégiumban reggelit és vacsorát kapunk, ez benne van a díjban. Szerkezetileg mindkét étkezés érdekes. Reggel és este is mindig van: itteni zöldtea (pirított rizs íze van, köze nincs az Európában árult filteres, de a nem filteres verzióhoz sem), főtt tapadós rizs (tapadós, mert evőpálcával fogható és sushihoz tapadós rizs kell), mizoleves (hínárleves: hagymából, hínárból, halból és zöldségekből készül). Igen, reggelire is van forró leves. Továbbá egy teljesen átlagos japán (a továbbiakban Suzuki úr) ebédre szendvicset fogyaszt, vagy dobozban kapható maki-sushikat. Suzuki úrnak azonban nincs rossz dolga, mert egyrészt a japán rizs nagyon ízletes, másrészt ezek a hínárok bizonyára nagyon egészségesek. Ha nem így lenne, gondolom sültkrumplit enne... A kollégiumi koszt az emailekben úgy indult, hogy választható nyugati és japán kaja; ez végül a helyszínen csak japán lett, de eddig semmi gyanúsat nem ettem. Taktikus megoldás, innét már senki sem fordul vissza. Tegnap sült lazacot kaptunk (ha most otthon olvasnám ezt irigy és pipa lennék...) az alapszethez. Ma valami szójacsírás, hagymás, egyéb zöldséges (lehet ez is hínár vagy alga volt???) hús volt. Baromi finomak, pedig nem pörkölt. :) Ennél pontosabb leírást nem tudok adni, de a lényeg, hogy jól nézett ki. Aztán volt még egy kis tál, amiben 4 minigolyó volt vmi mártással. Erre nagyon büszkék (Kait kérdeztem, hogy emmegmi, amire definiálta és kihúzta magát, hogy ilyen minikrumplit termelnek a szülei is), ezért nem osztottam meg a véleményemet: műhelybeli kenőzsír íze volt. (Olyasmi érzésem volt az a bigyót rágva, mint amit olajos műhelyekben lehet érezni a levegőbe szippantva...) És kiegészítésnek (műhelyfelejtésnek) volt egy kis ananász. Mindenből kis adag, de együtt ennyi bőven elég. Végezetül: így kell búcsúzni az ebédlőből kilépve: Gochisou-sama deshita (ejtsd: gocsi szó számá desta) - köszönöm az ízletes ételt. Ma ezt a korábbiaknál is hangosabban mondtam. Kenőzsír. :D
A kollégiumban csak a konyhás néniket lehet látni, szerencsére tegnap a városban és ma a campuson is lehetett látni csajokat. Durva becslés, a lányok 25%-a a nagyon szép kategóriába esik. A fiatal lányok komolyan adnak a külsejükre, címlapszerűen vannak sminkelve (nem michellewildosan), vékonyak és a többségük tud öltözködni is (aki nem, az viszont mesterien rosszul válogat). A tikkasztó hőség ellenére (és nagy bánatomra) a felsőtest takarása továbbra is szokás, azaz Tokióban egyáltalán nem látni dekoltázst. Egyébként, hogy némi betegséget is megemlítsek, a kollégiumi szabályzatban kibontották a no visitor rule-t is: szigorúan tilos lányt behozni a kollégium területére. ÉS(!) szülők közül csak az azonos nemű alhat két napig a kollégiumi szobában. Hát nem tudom, ez (Az utóbbi különösen érthetetlen; avagy a feka rapszövegek új értelmet nyernek??? OMG) nekem inkább betegesen hangzik; 18-huszonX éves férfiemberekről van szó, akik az egyetem területén 7-8 ezer lányt látnak nap mint nap. A kollégiumi szabályzatban meg gyakorlatilag feketén-fehéren leírják, hogy itt aztán semmi párkapcsolat/nemi élet nem lesz. Nem csoda, hogy felnőttként mangát olvasnak a szerencsétlen koldustarisznyák. Ugyanakkor az is igaz, hogy eddig ennek a ferdeségnek nem sok jelét láttam és a híres városi bugyiautomaták sem jöttek még szembe, pedig minden sarkon van 2-4 automata. Mangát olvasó felnőtteket már láttam több helyen, de mivel a jeleket nem értem és annyira nem érdekelt, hogy a képek alapján beazonosítsam, h szexuális vagy mindössze általános ferdeségben szenved-e az olvasó, így erről nem tudok beszámolni.
Holnap regisztrálnak, csütörtökön bejegyeznek a polgármesteri hivatalban (a reptéren belépéskor ujjlenyomatot vettek és bele kellett nézni egy gépbe) és aztán pár nap és lesz diákigazolványom, amivel vehetek vonatbérletet és szabályosan itt tartozkodó gaijin, avagy ryugakusei (külföldi diák) leszek.
Már nagyon sok képet csináltam, valamiért nem tudok feltölteni se videót, se képeket a blogra vagy saját honlapra sem, ami belinkelhető. Úgyhogy kis türelem vagy facebook, amint megvan a diákom a könyvtárból töltök fel sokat.
2010. szeptember 3., péntek
Megérkeztem
Bécsbe az előre tervezett 55 perces út helyett kb. 33 perc alatt értünk. Mivel nem vagyok gyakran repülő és a Fokkerek az utóbbi évben annyi vész/balesetet hoztak össze, mint addig húsz év alatt, így kicsit paráztam, de minden jól ment. Arról nem is beszélve, hogy már a beszállás előtt is korrupt voltam, mert egy nagyon kedves volt tanítványomba botlottam Ferihegyen, aki felajánlotta, hogy segít, így az enyhén túlsúlyos poggyászomat nem érte büntetés és még a sort is kikerült. Köszi Andi :) Sajnos egy évre nehéz felkészülni 28-30 kilóval...
A második út kicsit hosszabbra nyúlt. 11 óra egyben. A Boing duruzsolását már megszoktam, el is aludtam egy kicsit, amikor belementünk a napba. Ami otthon este 11 körül lehetett, az 5-6 között járt ázsiai időben és felkelt a nap. Vámnyilatkozat, nem lopokcsalokdrogotcsempészek és aztán mégis. Hús árut és két almát is becsempésztem Japánba, a papírról kiderült, hogy ez is tilos. A reptéren minden harmadik ember rendőr vagy egyenruhás volt. A Naritáról (ami nem Tokyo, mert másik prefektus, mint Kaitól később megtudtam) az expressz vonattal egy és fél órát utazva jutottam el Tokyo belső részébe, majd egy teljesen közönséges vonattal folytattam.
Eddig még ment is könnyen, mert vagy a vonatvezetőt vagy a jegyárust kérdeztem. (Egyébként minden automatizált alfabetikus írás nélküli érintőképernyős gépeken lehet jegyet venni.) Aztán miután a célállomáson leszálltam, elérkezett a dráma. Tudtam, hogy 300 méterre lehet a kollégium, de senki sem tudta, hogy hol van, vagy 10 embert kérdeztem meg. Végül egy fiatal rendőrsrác, a térképet 10 percig bújva meg tudta mutatni. (Életemben nem láttam annyi rendőrt/egyenruhást, mint az idefelé úton.) Ő angolul nem tudott, én japánul nem tudtam, így kiegészítettük egymást. :) Végül előkerült a szótár és ez volt a kulcs, mert a kollégium japán nevét már megértette. A kollégium ajtajában már Krisztofu-szanként üdvözölt Sato úr, aki meglepő módon olyan magas, mint én. Egészen elérzékenyült ő és a felesége, amikor a cuccon legtetejéről előhúztam a papucsot és nem kellett a már odakészített darabot rámadni. Nagyon kedves és segítőkész, mindent megmutatott és pár angolul beszélő diákot is felhozott bemutatni, akik segítettek vásárolni. Eddig minden oké, csak az otthon vett átalakító nem jó, a gépem meg hamarosan lemerül. Holnap az lesz a projekt, hogy vegyek a laptop zsinórt és egy átalakítót. A szobám kicsi, de jól rendezett, van légkondim (wow). Bolt a közelben a kaja ára annyira nem vészes, az utazás viszont sokkal neccesebb mint gondoltam. Töltök fel képeket is, ha lesz energia a gépemben. Egyébként nagyon tiszta a város, de szinte sehol nincs szemetes az utcán.
A második út kicsit hosszabbra nyúlt. 11 óra egyben. A Boing duruzsolását már megszoktam, el is aludtam egy kicsit, amikor belementünk a napba. Ami otthon este 11 körül lehetett, az 5-6 között járt ázsiai időben és felkelt a nap. Vámnyilatkozat, nem lopokcsalokdrogotcsempészek és aztán mégis. Hús árut és két almát is becsempésztem Japánba, a papírról kiderült, hogy ez is tilos. A reptéren minden harmadik ember rendőr vagy egyenruhás volt. A Naritáról (ami nem Tokyo, mert másik prefektus, mint Kaitól később megtudtam) az expressz vonattal egy és fél órát utazva jutottam el Tokyo belső részébe, majd egy teljesen közönséges vonattal folytattam.
Eddig még ment is könnyen, mert vagy a vonatvezetőt vagy a jegyárust kérdeztem. (Egyébként minden automatizált alfabetikus írás nélküli érintőképernyős gépeken lehet jegyet venni.) Aztán miután a célállomáson leszálltam, elérkezett a dráma. Tudtam, hogy 300 méterre lehet a kollégium, de senki sem tudta, hogy hol van, vagy 10 embert kérdeztem meg. Végül egy fiatal rendőrsrác, a térképet 10 percig bújva meg tudta mutatni. (Életemben nem láttam annyi rendőrt/egyenruhást, mint az idefelé úton.) Ő angolul nem tudott, én japánul nem tudtam, így kiegészítettük egymást. :) Végül előkerült a szótár és ez volt a kulcs, mert a kollégium japán nevét már megértette. A kollégium ajtajában már Krisztofu-szanként üdvözölt Sato úr, aki meglepő módon olyan magas, mint én. Egészen elérzékenyült ő és a felesége, amikor a cuccon legtetejéről előhúztam a papucsot és nem kellett a már odakészített darabot rámadni. Nagyon kedves és segítőkész, mindent megmutatott és pár angolul beszélő diákot is felhozott bemutatni, akik segítettek vásárolni. Eddig minden oké, csak az otthon vett átalakító nem jó, a gépem meg hamarosan lemerül. Holnap az lesz a projekt, hogy vegyek a laptop zsinórt és egy átalakítót. A szobám kicsi, de jól rendezett, van légkondim (wow). Bolt a közelben a kaja ára annyira nem vészes, az utazás viszont sokkal neccesebb mint gondoltam. Töltök fel képeket is, ha lesz energia a gépemben. Egyébként nagyon tiszta a város, de szinte sehol nincs szemetes az utcán.
2010. szeptember 1., szerda
Készülődés 日本-ba
Sziasztok!
Szeptember 4-én reményeim szerint megérkezem a Narita Airportra az egy esztendős sushi-lazac kúra megkezdésére. Mindez persze némi előkészületet igényel (sidebet: 2 héten keresztül minden nap vörösbort kell fogyasztani, hiszen az arrafelé nagyon drága, tehát hiányom lesz). Az előző öt esztendőben szokássá vált költözést így idén is behúztam. A változatosság gyönyörködtet, de azért itt némi szívfájdalom van, mert kicsit fáj a 100nm-es, Várra és Vérmezőre néző 5. emeletes haveri-bérkunyhó cseréje egy 8-10szer drágább 8nméteresre. Mindezt persze kompenzálni fogja az az egy esztendőnyi őrület, élmény, furcsaság, ami jön. Ezt kapja a napló és mindenki, aki olvassa.
A 6852 db sziget vár rám. Készülök tempósan: laptop beszerezve, éppen élesztgetem, készítgetem. Viszont, ahogy laza tekintettel a reggeli ébredés után kicsivel ránéztem az új szerzeményre, rájöttem, hogy ami nekem a tejeskávé, az neki az áram és ez okozhat némi gondot. Míg az ottani sushit és kávét (gondolom) könnyen fogyasztom és simán elárnyékolgatok pár hónapig, addig neki másfajta dugó kell majd a 110-hez. Opp. Úgyhogy most megy a matek, mert vinnék külső winchesteren is pár dolgot, és az is kér enni áramot. Egyébként a gyárban pénteken búcsúztattak, csütörtök búcsú buli volt a Római-parton, mindkettő nagyon jól sikerült. (tulajdonképpen az elmúlt egy hét csak a buliról szólt, így az a szó, hogy másnapos elvesztette az értelmét…) Habár a közgázon és az ÁVF-en az utóbbi években elég sok órát/előadást tartottam, kissé zavarban voltam, mert ilyen apropóból nem nagyon beszéltem még. Elképesztő volt a csapat, nagyon kedves volt mindenki, sok-sok szerencsét kívántak és elhalmoztak: kaptam egy luxus pókerszettet, kártyakeverőt, K-os dísztálat/hamutartót és egy manga figurát (mégiscsak Japánba megyek). :D Moon Sarah-t. Iskolai egyenruha, nyakkendő, combfix, körömcipő és a rövid szoknya, alatta garancia arra, hogy Sarah japán lány. Mitöbb barna hajú, kék szemű. ;-) Fantáziadús fordítóra vall a figura alján lévő termékmatrica, a Moon Sarah nagybetűs magyar fordítása: Szexi Csaj. Köszönjük Emese. A lényeg, hogy ha nem is vagyok manga beállítottságú, megvan az új póker kabalám, bővült a szurkolói klub és ennek nagyon örülök.
Végül multimédia:
1) kis Sziget repeta, őket eddig nem ismertem, de nagyon jó koncertet nyomtak:
2) már csak párat kell aludni és jön a napi utazással járó magány...
Hamarosan bikicsunáj...
Szeptember 4-én reményeim szerint megérkezem a Narita Airportra az egy esztendős sushi-lazac kúra megkezdésére. Mindez persze némi előkészületet igényel (sidebet: 2 héten keresztül minden nap vörösbort kell fogyasztani, hiszen az arrafelé nagyon drága, tehát hiányom lesz). Az előző öt esztendőben szokássá vált költözést így idén is behúztam. A változatosság gyönyörködtet, de azért itt némi szívfájdalom van, mert kicsit fáj a 100nm-es, Várra és Vérmezőre néző 5. emeletes haveri-bérkunyhó cseréje egy 8-10szer drágább 8nméteresre. Mindezt persze kompenzálni fogja az az egy esztendőnyi őrület, élmény, furcsaság, ami jön. Ezt kapja a napló és mindenki, aki olvassa.
A 6852 db sziget vár rám. Készülök tempósan: laptop beszerezve, éppen élesztgetem, készítgetem. Viszont, ahogy laza tekintettel a reggeli ébredés után kicsivel ránéztem az új szerzeményre, rájöttem, hogy ami nekem a tejeskávé, az neki az áram és ez okozhat némi gondot. Míg az ottani sushit és kávét (gondolom) könnyen fogyasztom és simán elárnyékolgatok pár hónapig, addig neki másfajta dugó kell majd a 110-hez. Opp. Úgyhogy most megy a matek, mert vinnék külső winchesteren is pár dolgot, és az is kér enni áramot. Egyébként a gyárban pénteken búcsúztattak, csütörtök búcsú buli volt a Római-parton, mindkettő nagyon jól sikerült. (tulajdonképpen az elmúlt egy hét csak a buliról szólt, így az a szó, hogy másnapos elvesztette az értelmét…) Habár a közgázon és az ÁVF-en az utóbbi években elég sok órát/előadást tartottam, kissé zavarban voltam, mert ilyen apropóból nem nagyon beszéltem még. Elképesztő volt a csapat, nagyon kedves volt mindenki, sok-sok szerencsét kívántak és elhalmoztak: kaptam egy luxus pókerszettet, kártyakeverőt, K-os dísztálat/hamutartót és egy manga figurát (mégiscsak Japánba megyek). :D Moon Sarah-t. Iskolai egyenruha, nyakkendő, combfix, körömcipő és a rövid szoknya, alatta garancia arra, hogy Sarah japán lány. Mitöbb barna hajú, kék szemű. ;-) Fantáziadús fordítóra vall a figura alján lévő termékmatrica, a Moon Sarah nagybetűs magyar fordítása: Szexi Csaj. Köszönjük Emese. A lényeg, hogy ha nem is vagyok manga beállítottságú, megvan az új póker kabalám, bővült a szurkolói klub és ennek nagyon örülök.
Végül multimédia:
1) kis Sziget repeta, őket eddig nem ismertem, de nagyon jó koncertet nyomtak:
2) már csak párat kell aludni és jön a napi utazással járó magány...
Hamarosan bikicsunáj...
Visszaszámlálás
Elindult a visszaszámlálás. :) Pénteken rajtol az űrhajó. A hétvége ködös, zajos és hatalmas buli volt (utolsó baráti parti a csodás Egerszalókon). Az első két hét csak akklimatizálódásról és pihenésről fog szólni, mert a sok buli nagyon lestrapált az elmúlt 3-4 hétben. :) Ugyanakkor remek visszajelzés az ismerősök, barátok felől.
Idáig nem volt időm gondolkodni azon, hogy mire is vállalkoztam, most azonban rájöttem, hogy a pénteki repülés igencsak közel van már, Japán meg nincs. :)) Újabb információhalmaz zúdult rám realistább kinn élő magyarok tömegétől, van mire felkészülni (bogarak, óriáscsótányok, nap, földrengésszezon jön stb). :) A japán vadnyárba fogok leszállni, szombaton azt jelzik, hogy felhős idő lesz, azaz mindössze 35C fogad Tokióban. Hogy gyorsan felvegyem a kapcsolatot a helyiekkel, fogadó szolgálat nélkül támadom majd meg a kollégiumot. Hátha nincs kiírva angolul az állomás és akkor megvan az első kihívás. :)) Igyekszem sok fotót és videót készíteni, amit majd valamilyen formában (valószínűleg youtube) megosztok Veletek.
10, 9, 8...
Idáig nem volt időm gondolkodni azon, hogy mire is vállalkoztam, most azonban rájöttem, hogy a pénteki repülés igencsak közel van már, Japán meg nincs. :)) Újabb információhalmaz zúdult rám realistább kinn élő magyarok tömegétől, van mire felkészülni (bogarak, óriáscsótányok, nap, földrengésszezon jön stb). :) A japán vadnyárba fogok leszállni, szombaton azt jelzik, hogy felhős idő lesz, azaz mindössze 35C fogad Tokióban. Hogy gyorsan felvegyem a kapcsolatot a helyiekkel, fogadó szolgálat nélkül támadom majd meg a kollégiumot. Hátha nincs kiírva angolul az állomás és akkor megvan az első kihívás. :)) Igyekszem sok fotót és videót készíteni, amit majd valamilyen formában (valószínűleg youtube) megosztok Veletek.
10, 9, 8...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)