Említettem, hogy csak különleges okkal jövök, és ez most pipálva, mivel Mátrai Titanilla (korábban már említett Tita) írt egy rövid összefoglalót a novemberben érkező INGYENES filmhétről (Örökmozgó). Ha bárkit érdekel, itt egy rövid, laza előzetes egy Tokióban japán irodalom és színház témában doktorált fiataltól a filmekről:
"Novemberben Kurosawa-filmhét lesz az Örökmozgóban. Küldöm a műsort egy pár szubjektív megjegyzéssel. A filmvetítések ingyenesek, belépés érkezési sorrendben.
Rőtszakállú
Egy jó film 1965-ből, közel 3 óra, mégsem unalmas. Rőtszakállút, az Edo-kori orvost Mifune Toshiro alakítja, ez az utolsó Kurosawa filmszerepe (A vihar kapujában gyilkosa, A véres tron Macbteh-je, a 7 szamuráj Kikuchiyoja, stb). A film elég didaktikus, moralizál, nemcsak az Edo-korban, hanem a jelenben is. Mégis megható és felemelő az egész. Egy kórházban játszódik, jönnek-mennek-halnak meg a betegek, az ő történeteik laza láncolata; mindezt a kórházi dolgozók, főleg Rőtszakállú és a fiatal orvos foglalja keretbe.
Van egy elmélet, amely szerint a film szerkezetileg a No (japán Noszínház) szerkezetét követi, bár én ezt egy kicsit erőltetettnek érzem. A Nora jellemző ötös tagolás itt a fiatal orvos személyiségfejlődésében látható.
A gonosz jól alszik
Egy érdekes film, első ránézésre nem látszik, de egy nagyon szabad Hamlet-parafrázis. (Kapásból egy egérfogó-jelenettel indul.) A mindenkori korrupció, hatalom, stb. Kurosawa itt is nagyon kritikus, szájbarág, de közben a hideg futkos a hátunkon. Igazából a mai Magyarországra is könnyen asszociálhatunk. Nem sűrűn van alkalom ezt látni, ha nincs jobb dolgotok, érdemes megnézni.
Veszett kutya
Egy korai film A vihar kapujában előtti időkből. Meleg, tűző nap, izzadság, hajtóvadászat egy ellopott puska után. A film végén az üldöző és az üldözött összefolyik, lám, mind egy tőről fakadunk. (Mondhatnám, mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki.)
Élni
Több olyan filmessel es Kurosawa-kutatóval beszéltem, akik ezt tartják a legjobb alkotásnak a Kurosawa-életműben. Ezt a darabot időnként lehet látni TV-ben is. Röviden: neorealizmus.Találkoztam olyannal is, aki azt mondja, hogy a film a No struktúráját követi, pontosabban az álom-noet. Szóval a darab (film) első részében a főszereplő normál emberként jelenik meg, majd a film 2. felében a saját halála után a többiek elmondása révén kel életre, kvázi szellemként. Ezt az elméletet a feudális eszméket valló notudósok elutasítják, én viszont vagyok olyan laza, hogy egyetértsek vele.
Menny és pokol
Ez is egy érdekes film, didaktikus már megint, de ha nem láttátok, érdemes, érdekes. Ebből készült egy remake az utóbbi időben, inkább ne készült volna. Viszont szerencsére otthon az eredeti Kurosawa-verziót láthatjátok. A végén egy ablaküveg révén folyik össze a menny és pokol, avagy gazdag és szegény, avagy gyilkos és áldozat. Egy helyről jöttünk, egy helyre tartunk.
A vihar kapujában
Ezt nem kell bemutatni. Akinek mégis, az szégyellje magát!
Részeg angyal
Mintegy keretbe foglalva Mifune Toshiro pályafutását Kurosawa filmjeiben, ez volt az első közös munkájuk. Shimura Takashi a részeg orvos (amúgy meg a favágó A vihar kapujában-ban, a fő-szamuráj a 7 szamurájban, a halott az Élniben, stb.), és Mifune a tüdőbeteg maffiózó története. Kurosawa eredeti terve szerint Shimura lett volna a film főszereplője, de Mifune figurája a vártnál erősebbre sikeredett. Megint csak egy nagyon szájbarágós alkotással van dolgunk, a társadalmi fertőt nemcsak a tüdőbaj, hanem a szennyezett tó is szemlélteti. Majd Mifune halála (a tüdőbajba besegít egy kis külső behatás is) a kiteregetett fehér lepedők között Wajda Hamu és gyémántját juttatja eszünkbe. Viszont Wajda filmje 10 évvel ezután készült.
A program:
november 11, csütörtök 19.30 Rőtszakállú (165 perc)
12, péntek 18.00 A gonosz jól alszik (150 perc)
13, szombat 18.30 Veszett kutya (121 perc)
14, vasárnap 18.00 Élni (Doomed/Ikiru - 143 perc)
15, hétfő 18.00 Menny és pokol (High and Low, 142 perc)
16, kedd 20.30 A vihar kapujában (Rashomon, 83 perc)
17, szerda 20.30 Részeg angyal (kb. 100 perc)"
Remélem, hogy a kedvcsináló hatásos és páran el tudtok menni klasszikust nézni.
Nos, az adminisztráció/papírmunka/bürokrácia újabb Csomolungmáját másztam meg az elmúlt másfél hétben, de hiába az új csúcs, mindig kiderül, hogy magasabbra kell jutni, mert ez még közel sem a tető. Nem baj, egyszer elfogy a sok papír, ha másképp nem, hát ennyi fa nem terem sehol.
Túl vagyok az első egyetemi „J-pop” (japán pop) partin. Ez valójában annál is meglepőbb volt, mint amire számítottam, pedig nem tettem magasra a lécet az eddigiek alapján. Tulajdonképpen minden külföldi útnak részben az a lényege, hogy elmegyünk messzire, majd ott ráébredünk, hogy a Kárpát-medencének is vannak előnyei. Az egyetemi parti 17.15-kor kezdődött. Ö, mikor?? Igen, 17.15-kor. 19-ig volt kiírva. Aznap. Elsőként volt egy rock banda, három számot nyomtak, az király volt, az énekes lány sem nyávogott. Semmi kár nem ért alatta. Majd jött a hard j-pop és a szubjektív időutazás. A j-pop a rocktól kezdve, az elektronikus és fusion jellegű zenéken át a szentimentális gagyin keresztül, a „6 éves japán szoprán kislány énekel elektromos alapra” típusú zenéig mindent tartalmaz. A zene és j-pop gyűjtőfogalmak között annyi a különbség, hogy a j-popban japánok énekelnek. Jelen esetben egy egyetemi alkalmazott (valami nemzetközi karaoke versenyt nyert) és egy diák énekeltek borzalmasan romi számokat. Erre a ritmusból, dallamból és a japán lányok hozzászólásaiból jöttem rá. Olyan középfásymulatós zenei alapot kell elképzelni, amire egyébként tehetséges, jó hangú emberek énekelnek (ezúttal élőben)... A japánok nemtől függetlenül elolvadtak és ülve, a testükkel öngyújtóztak a lassúra. Engem ez a zaj nem érintett meg és már nagyon tudatmódosítottam volna, DE az egyetemi bulin 3 (!) féle tea és 3 (!) féle üdítő volt a kínálat, némi rágcsával. Arigatou, hogy 20 éve kitiltották az egyetem épületeiből a piát. Pedig ehhez a zenéhez minimum kosher szilvát illet volna adni. Mindezzel együtt és a "bulizó" közönségen végignézve úgy éreztem magam, mint amikor alsóban isi buli volt. Ami egyedül pozitív, hogy néhány helyi lánnyal tudtam beszélni. Vicces: a japán kislányok 19 évesek voltak, freshman-ek, azaz gólyák. Ránézésre olyan 14-nek tűntek. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ha feltéve, de meg nem engedve, egyszer csak valahogy véletlenül a love-negyedben találom magam egy ilyen típusú lánykával, akkor gyakorlatilag is pedofilnak számítok vagy csak elméletileg? Ezen elmélkedésemből az egyikük körülbelül negyedik mondatban megfogalmazott kérdése rázott fel: hogy hány éves vagyok, majd kézzel mutatta, hogy nagy a korkülönbség... Anyád - fogalmazódott meg bennem, sztoikus nyugalmamban - akkord küldd ide a nővéredet. Valójában igaza volt, a buli hangulatából és az ő viselkedésük alapján tényleg nagy a szakadék. (Valahol olvastam, hogy részben a nevelés, részben a japánok diplomatikussága, részben mert a kanjik tanulása sokkal több idő – sok év alatt tanulnak meg olvasni-, és egy 20 év körüli japán jóval éretlenebb egy 20 év körüli európai/USA fiatalnál. Eddigi tapasztalataim szerint ez nagyon igaz.) Mindenesetre ez a fajta arconpörgés kicsit távol áll a hajnali körúton fogyasztott gyros hangulatától, amikor az ember bódult állapotban maximális koncentráció mellett is csak 50%-os valószínűséggel lehet annyira szerencsés, hogy az étel a szájába érkezik és nem a földre. Na, az szerencsejáték. Itt meg 18.57-kor jött a megnyugtató üzenet, hogy lépés van haza, mert most már el kell hagyni az épületet, de szaporán.
Ma magyar vacsora volt, találkoztam végre a közgázról kiérkező lánnyal, Eszterrel (még a fenti csodás buli előtt beszéltünk) és a már korábban megismert Titával egy pizzás és sörös estet tartottunk. (Na jó, csak én söröztem.) Ők nagyon jó fejek, úgyhogy ez rendszeres lesz. :) Az egyetemi órákon szinte mindig mások az arcok, egy kínai sráccal és egy üzbég lánnyal találkozom többször, utóbbival sokat beszélek, és oda-vissza alapon segítünk egymásnak. Szintén jó fej.
Megvan a bankkártyám. Helyesebben: megvaaaaaan. Másfél hete kaptam egy értesítést a kézbesítőtől, hogy a postánál landolt (a kollégiumi japán kódfejtők mondták), mert napközben nem voltam otthon és ezt csak személyesen lehet átvenni. Akkor a közeli postára mentem, ahol kiderült, hogy nem, ez nem az a posta, nem nálunk van. Kiderült, hogy Kodairába vitték, a területi központi postára. Így nekiindultam szombaton és két vonatátszállással, megérkeztem, majd a googlemaps alapján rajzolt térképemet követve megtaláltam a postát (hiszen az utcaneveket órákba telne lerajzolni…). Hát a központi posta épülete túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy egyvalaki is tudjon angolul. Azonban mivel japánok, volt fordítógépük és az activity mellett 1-1 szavas dialógusok sorát folytattuk két nyelven (ők japánul, én angolul). Művészfilm. Pedig ez csak a kezdet volt. Kiderült, hogy az van, hogy ők ezt kézbesíteni fogják, tehát most mondjam meg, helyesebben mutassak rá a lapon arra a napszakra, amikor otthon leszek (ez délután 4 körül volt, tehát sok variáció már nem lehetett aznapra). Az este 7-9-es sávot választottam, miután felfogtam, hogy ők nem adhatják ki a csomagomat a bankkártyával, noha ott lapul valamelyik rekeszben kb 5 méterre tőlünk, hiszen ők a posta és az már milyen kellemetlenül nézne ki, hogy én személyesen elmegyek érte hozzájuk, amikor ők azért vannak, hogy kézbesítsék. Arigatou. Nekiindulok, odaérek, kinevezem magamat Tokió Kolumbuszának, majd közlik, hogy nem adják ki. Snitt. Back home. Este 8 körül csörgött a benti szobai telefon, Sato Úr hívott, hogy menjek, mert csomagom jött. Próbáltam meglepődni. Átvettem. Nem tudom leírni az érzést…
:D Köszönöm Citibank. És mivel a bankkártyám birtokában már igényelhetek iPhone-t, amin többek között van okos térkép és útvonaltervező, most nem részletezem, hogy milyen a hangulatom. Az eddigi legnehezebb kihívás ért véget.
Ma egy korrupciós szemináriumot hallgattam egy ebéd kíséretében, majd szerdán a szünnapomat feláldozom, mivel egy árfolyam konferencián többek között McKinnon professzor (Stanford Egyetem) tart előadást, és ezért a nívóért érdemes beáldozni a napi vonatjegy árát. (Ő az a McKinnon, akit otthon az optimális valutaövezetek elméletről szokás ismerni közgazdasági körökben, holott általános árfolyam-politikában sokkal többet dolgozott.)
Egyébként időközben rájöttem, hogy valójában minden órám matematika. Az illúzió megnyugtató köd rétege elillant. Annyi a különbség, hogy az egyiken stratégiai döntéseket modellezünk játékelmélettel, a másikon ugyanaz, csak információhiányos állapotnak hívjuk, a harmadikon adott feltételek mellett bebizonyítjuk, hogy a demokrácia nem vezet társadalmi jóléthez, a negyediken meg senki sem titkolta, hogy hardcore matek lesz, hisz a modern haladó makroökonómia (OLG és új növekedésleméletek mind modellek) tulajdonképpen báránybőrbe bújtatott pitbull matematika. Szóval a demokrácia nem vezet társadalmi jóléthez. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire más ennek a bizonyításnak az ismeretében felkelni (átaludva a reggelit...). :) Viccet félretéve, legalább ragad rám egy kevés matek. Ami érdekes volt, hogy Matsumoto óráján volt egy kemény cikk, amiben a nyugati és a japán életfelfogást és ennek hatásait hasonlította össze. A nyugatiak nagy, hosszú távú életcélokat fogalmaznak meg és (részben ezért) az időfelfogásukban központi szerepe van az élethossznak. Emellett a nagy többségnek fogalma sincs arról, hogy a mindennapokban mit kell tennie a nagy célok eléréséhez, azaz nincs elképzelésük az útról. Hogy ezt a szitut megkönnyítsék, jól jön a vallás, mert azt támaszt nyújt és ad valamilyen útfelfogást. A japánok nem fogalmaznak meg nagy célokat. Megélik a mindennapokat és a rövidtávú problémák tökéletes megoldására fókuszálnak, nincs jelentős hosszú távú céljuk, mert más az időfelfogás és az élettől sem várnak nagy dolgokat – egészen más a halál értelmezése (ezekkel együtt érthetőbb lesz a kamikaze jelenség). Van út, de nincs úti cél. A japánok rövid, a nyugatiak hosszú távon racionálisak. Ami még meglepő volt, hogy a japánok ateisták, de nem a mi értelmezésünk szerint. Hisznek valamilyen Teremtőben, de nem gyakorolják a vallást nyugati értelemben és a fenti út-elmélet miatt a vallás/hit szerepe is egészen más. A konklúzió, hogy az embernek valahol a kettő közti arany középútban kéne élnie, mérsékelten nagy célokat kitűzve, a napi problémákra és feladatokra erősebben koncentrálva, mert ez vezethet el a mérsékelt nagy célok eléréséhez.
Vegyes olvasmányaim. Boldogság és társadalmi elégedettség. Én ez utóbbit fogom kutatni, de a boldogság megértése is lényeges. A boldogság egy pillanatnyi érzés, míg az élettel való elégedettség sokkal hosszabb távra utal. Abban a felfogásban, ahogy használom ezeket a fogalmakat, a boldogság egy élethelyzet változásból alakul ki (sikerül egy célt teljesíteni a munkában, nyer a csapatunk, segítünk valakinek, munka után eltöltünk másfél órát a haverokkal, összejövünk valakivel, akire régóta vágytunk stb), a második a napi életritmusunkból adódik, egy hosszú folyamat eredménye. A napi életben, művészetben, sokszor még könyvekben is szinonimaként használják a kettőt, van is némi átfedés, de mégsem teljesen ugyanaz a kettő.
A pszichológia tudományának megszületését a 19. század első évtizedeire teszik. Azóta sok száz mentális betegséget kutattak és ismertek meg valamennyire, de a pozitív pszichológia, mint önálló tudományág csak 1998 óta létezik, azóta kezdtek el komolyan, tudományosan foglalkozni a boldogsággal. Habár kutatások, kísérletek elvétve voltak, de tudományosan elfogadottan a boldogságot és elégedettséget alig több mint tíz éve kezdtük megismerni. Vagyis szinte még semmit nem tudunk arról, amit nagy gondolkodók, filozófusok és közgazdászok is az emberi élet legfőbb céljaként fogalmaztak meg. Most kicsit lemaradva szemezgetek (mert olvasásban és jegyzetelésben beelőztem), de az alábbi sorok néhány könyv lényegét képezik. :)
A fenti két fogalom közül bármelyiket veszem alapul, a genetikának nagy szerepe van bennük (pozitív vagy negatív személyiség – pl: hormontermelés miatt), szintén fontos, hogy gyermekkorunkat hogyan éltük meg (szocializáció), mennyire foglalkoztak velünk szüleink (ha gyakran jön az a válasz, hogy „apa és anya most nem ér rá” akkor a gyerek már fiatalon sem vár sokat az élettől), a maradék kisebb rész a napi életünk, a munkánk és a szabadidőnk eltöltésének függvénye. A nem genetikai úton kialakult életfelfogás (szocializációs) és a munkával-szabadidővel összefüggő rész alakítható, vagyis rajtunk (és a pszichológusunkon :D) múlik. Az alakítható rész nagyban függ munkánktól és különösen a szabadidőnk felhasználásától. A médiából sulykolt és így az emberek fejében megfogalmazódó fogyasztás-pénz-hatalom jelenségek a szerepe a boldogságban jóval kisebb, mint gondolnánk és ahogyan a mindennapokban elhelyezzük ezeket. Az alapszükségleteinken felül ezek inkább az egónk kielégítésére szolgálnak a kapitalista társadalmi berendezkedés elvárásai mellett. Az alábbi videó a Revolver című film (Guy Richie) végén látható:
Az ego a világon a legaljasabb szélhámos, amit csak elképzelhetünk, mert... láthatatlan.
A legegyszerűbb és legnagyobb átverés, hogy én te vagyok.
A probléma az, hogy az ego ott bujkál, ahol nem is keresnénk. Önmagunkban.
A gondolatainknak álcázza magát, az érzéseinknek. Azt hinnénk, mi magunk vagyunk.
Az embernek védenie kell a saját egóját. Nem ismer határokat. Képes csalni, lopni, ölni, bármit megtesz, hogy fenntartsa az ego állapotát.
Az embereknek fogalmuk sincs az egójukról, nem tudják, hogy létezik az ego, nem tudnak különbséget tenni.
Az embernek nehéz elfogadnia, először is, mert ez némileg fölötte áll. Mert bizonyos szempontból nagyobb értéket képvisel, és alkalmasabb az igazság megfogalmazására.
A vallásban az ego a gonosz megtestesülése. Na persze, senki sem veszi számításba, milyen ravasz az ego, hisz ő alkotta meg az ördögöt, hogy mást hibáztathassunk.
Létrehozva egy kitalált külső ellenséget, általában valós ellenséget is szerzünk magunknak, és ez az igazi veszélye az egónak, de ez is az ego műve.
Nem létezik olyan, hogy külső ellenség, függetlenül attól, hogy mit sugallnak a gondolataink. Minden ellenségképünk a saját egónk, mint ellenség, kivetítése.
És ha ez így van, mondhatjuk, hogy külső ellenségeink 100%-a a saját találmányunk.
A legnagyobb ellenségünk, a saját belső érzékelésünk, az egónk. A saját egónk.
Az ego a társadalmi elvárásokkal és a megfelelési kényszerrel terheli személyiségünket. A társadalmi elvárások alól nehéz kibújni, ha egyáltalán lehetséges, és nem is biztos, hogy az a tökéletes módszer az elégedettebb élethez. Sőt azt sem lehet állítani, hogy az ego csak káros lehet, de mindenképpen óvatosan kell kezelni az ego "elvárásait" és az egonkon keresztül megélt boldogságot. Érezheti magát valaki elégedettebbnek azért, mert több pénze, nagyobb hatalma van, mint másoknak (lsd lejjebb), a kérdés, hogy megéri-e az eléréséhez befektetett energia. A tudományos felmérések válasza döntő többségben: nem. Minden egyes plusz munkával eltöltött óra csökkenti például a társaságban eltöltött órák számát, amely egy átlagember esetében sokkal inkább hozzájárul a jó hangulathoz, boldogsághoz, mint az arányosan megkereshető pénz. Egészen egyszerűen a pénz/hatalom hajszolásával sokan lemaradnak az életükről és ez nagyrészben az ego által kijelölt megfelelési kényszernek, helytelen céloknak köszönhető. Mikroökonómiai megfogalmazásban az emberek rossz hasznossági függvénnyel rendelkeznek, azaz nem tudják reálisan felmérni, hogy mitől lesznek elégedettek és ezért nem megfelelően cselekednek. Ha ezt az elkövetkező fél év alatt be tudom bizonyítani, akkor egy elégedett ember leszek. :)
No, de nézzük végig, hogy mik válthatják ki bennünk a boldogság érzését, vagyis a boldogságnak milyen típusai vannak (Desmond Morris osztályozása).
- Cél-boldogság: egy cél elérése után érzékelt boldogság (veszélyes, mert mind a túl kicsi, mind az elérhetetlen célok boldogtalansághoz/elégedetlenséghez vezethetnek). Általában önmagunk legyőzésével függ össze.
- Verseny-boldogság: hasonló az előzőhöz, de itt valakin felül kell kerekednünk (le kell győznünk) ahhoz, hogy beteljesüljön. Ez talán a leggyakrabban előforduló boldogságforrásunk és egyértelműen a legismertebb. Itt a boldogság a másik ember/ellenfél veszteségéből adódik. Ebbe beletartozik a másik kinevetésétől kezdve minden, ami a felsőbbrendűség érzésén keresztül ragadható meg, többek között a sportsiker is. Ide tartozik több negatív boldogságforrás is (hatalomból, fájdalom okozásából származó boldogság egy védtelen felett): a gyenge és/vagy gyáva főnök, aki a hatalmában éli ki magát beosztottjain (lelki kínzó); szadista, aki a kín okozásától lesz boldogabb (testi kínzó); a nemi erőszakot elkövető (szexuális értelemben uralkodik); a gyilkos.
- Együttműködő boldogság: közös célok mentén, az együttműködésből, mások megsegítéséből származó boldogság. (Lehet önérdek alapú is.) Veszélye, hogy a korábban leírt cél-boldogság csapdáját rejtheti magában. (pl.: Depressziós állatmenhely üzemeltető: minden állatot nem menthet meg és nem méri fel, hogy sok száz állaton segített, az a maradék pár szerencsétlen állat űzi depresszióba, amelyeken nem tudott segíteni.) Az utóbbi évszázad súlyos gondja, hogy a városiasodás rombolja az emberi kapcsolatokat a túlzott tömegek és népsűrűség miatt, ami a verseny-boldogság túlzott erősödéséhez vezet az együttműködés visszaszorulása árán. Ez már magában veszélyforrás, mivel sok probléma együttműködés nélkül nem, vagy jóval lassabban oldható meg.
- Szeretet boldogság: szeretet- és születés-boldogság. Más majomfajtáktól a szeretet-boldogság jelensége különböztet meg minket. Képesek vagyunk azáltal boldogok lenni, hogy szeretjük egymást. Amikor mindez párkapcsolatban találkozik, a szexuális- és szeretetboldogság együtt a legnagyobb boldogságszintre repíthet, amit az emberek elérhetnek. (Vagyis a boldogsághormonok termelése ekkor érheti el a legmagasabb mérhető szintet.) Végül a születés-boldogság nemcsak a saját kicsinyek születésével, hanem az unokák világrajövetelével érzékelhető (ez sem figyelhető meg más állatoknál és szintén a szeretetből jön).
- Hedonista boldogság: biológiai boldogság, vegyi boldogság.
Elsőként a legnagyobb biológiai boldogságforrás, a szex. Biológiai sajátosságunk szemben más majmokkal, hogy a lányok is élvezik a szexet. Hány lánytól hallottam az elmúlt években, hogy „a fiúknak mennyivel jobb/könnyebb”. A bolygó legszerencsésebb nőneműi, a biológia kiválasztottjai mondják ezt. :) További emberi sajátosság, hogy reprodukció nélkül is átélhetjük az orgazmust, ez az, ami a hedonizmust beindíthatja a folyamatban. A hedonista csoportba tartozik még az étel/ital (ezt nem ragozom) és olyan kellemes dolgok, mint a masszázs vagy a fürdő. Utóbbiakhoz közeli és más csoportba nehezen sorolható a meditációval elért nyugalom-boldogság. Azon kevesek, akik ezt a tudatállapotot el tudják érni, sokkal hosszabb ideig képesek a boldogság érzését érezni életük alatt.
Vegyi boldogság: tea, kávé, dohány, alkohol, drog. Az előbbi könnyű drogok a legtöbb kultúrában elfogadott boldogság-serkentők, míg szinte minden kormány legnagyobb ellensége a drog (illetve ma már a gyógyszeripar is gyárt megannyi boldogító szert és mind kémiai, mind emberi szempontból a határok összemosódtak a sima drogokkal). Amellett, hogy az emberek döntő többsége ezek valamelyikéhez nyúl naponta, nagy az eltérés az elfogadottságuk szempontjából, pedig az eszköz ugyanaz, a hatás különböző. A mértékletesség mindegyik esetében fontos, de a kemény drogok esetében a rövidtávú boldogságért a függőség miatt hosszú távú nyomorúsággal kell fizetni.
- Intellektuális boldogság: játékok, művészet, kutatás, humor. Az intellektuális boldogság legnagyobb előnye, hogy maga a folyamat is gyakran táplálja a boldogságot, az eredmény/siker még inkább. A keresztrejtvénytől kezdve, a társasjátékon és a művészeteken át a legkomolyabb kutatásokig minden ide tartozhat. A kutatók érdekessége, hogy a döntő többségük nem az emberiség javát szolgáló felfedezés, hanem a szellemi kihívás, rejtvény miatt élvezi a tevékenységét. Ahogy a művészek esetében is (itt a mai művész értelmezése nem mérvadó) a legtöbb kiemelkedő klasszikus mű nem kereskedelmi céllal készült, hanem az önmegvalósítás, egy sajátos ötlet vagy világnézet kivetítése. A mai médiában folyó senkitömeg (tisztelet a kivételnek) soha nem tapasztalhatja meg ezt a szellemi boldogságot, mert nem művészek, hanem előadók vagy megcsinált sztárok. Végezetül a humort is az intellektuális boldogsághoz sorolhatjuk minden pozitív hatásával.
- Ritmus-boldogság: a zene, a tánc, az éneklés, a sportok, a vallási szeánszok, törzsi rituálék tartoznak ebbe a csoportba. Számomra meglepő volt, hogy a zene esetében nem a komolyzene, a klasszikus vagy a jazz a legmegfelelőbb, itt a hangsúly a ritmuson van és az agyunk számára legegyszerűbben befogadható típus a rave/elektronikus zene. Erre biztosan sokan felkapják a fejüket (én felkaptam), de hozzáteszem, ha rá tudunk hangolódni az ütemre. (Bizonyára nem véletlen, hogy eme zenék kedvelői előszeretettel alkalmaznak katalizátorként vegyi szereket.) Ha már itt tartunk érdekes a sport is. A ritmus és a mozgás együtt különböző hormonok termelését serkenti. Így például az endorfinét, ami a morfiumhoz hasonló hatású. Sokáig azt hitték, hogy ez a sportból származó boldogság egyedüli forrása, de későbbi kutatások ezt cáfolták. A futók eufóriáját egy anandamid nevű hormon okozza, amelynek kémiai szerkezete a marihuána szerkezetére hasonlít (kannabinoid neurotranszmitter). Igaz, hogy ez természetes reakciói eredménye, de kémiai szempontból a sportoló is drogos és ezek a hormonok okozzák az edzésfüggőséget az élsportolóknál (ugyanolyan kémiai függőség alakul ki, mint a sima kábítószer esetében). Persze a sportnak sok pozitív hatása lehet amellett, hogy természetes drogok hatása alá kerülünk. Így, ha lehet egy javaslatom: Nyomás sportolni! Fű és morfium ingyen. :)
- Fájdalom-boldogság: ezt röviden mazochista boldogságnak lehet leírni. Egyik típusa az önmegtartóztató (antihedonista) személy, aki minél több mindent tilt meg magának, annál boldogabb. Olyan személyiségre jellemző, aki nem élvezi az életet, de érzékeli, hogy mások élvezik. Ezért életstílust vált és elhiteti magával, hogy lelki felsőbbrendűségben él. Amíg ezt egyedül játssza, önsanyargatásról van szó (ami szíve joga), a probléma akkor jelentkezik, ha erre az életre másokat is rá akar venni. (pl.: az afgán tálibok megtiltották a zenehallgatást, a tévénézést, a táncot stb.) A vegetáriánusoktól, a nem-dohányzókon át, a cölibátust követők és az öngyilkos merénylők is mind ide tartoznak, természetesen motiváció és nem veszély szempontjából.
- Veszély-boldogság: a veszélyt és kihívást keresők tartoznak ide, akik kockáztatnak és bátrabbnak érzik magukat a tettük után. Manapság a szerencsejáték és az extrém sportok és az adrenalin vadászat tartoznak ide. Előbbi esetében pénzt, az utóbbiak esetében az életüket kockáztatják a boldogság követői. Mivel ez utóbbi csoportban az életveszély vezet a boldogsághoz, egészen meghökkentő tevékenységek is tartozhatnak ide (pl. vonat alá fekvés).
Nagyjából ebből tudunk gazdálkodni. :) Érdekes végignézni azt, hogy a fenti kategóriák közül mennyi tekinthető pozitívnak és mennyi negatívnak. Meglepő az eredmény, de nem tragikus. A jövő hétre több iskolai beszámolót is kell készíteni, másrészt „alkotói szabadság” következik, a cikk piszkozatának elkészüléséig csak sürgős esetben jelentkezem. Remélem, lesz miről beszámolnom és sikerült valamit kihoznom, továbbá némi számszerű bizonyítékot is felvonultatni az üres szavak után. Addig is vigyázzatok Magatokra!
Ma sikeresen leadtam a féléves rendelést és megvannak a tárgyaim. Az angol nyelvű történetek nem egyszerűek, sok a mélyen matematikára épülő dolog, japánul pedig nem szeretnék mester vagy phd órát hallgatni. :) Összesen 4 tárgyam lesz (vagyis hivatalosan ennyit vettem fel), de emellett még egyre valószínűleg beülök. Haladó játékelmélet (Advanced game theory, ne a fogolydilemmára gondoljatok :) ; statikus és dinamikus modellek tökéletes és tökéletlen információra), Economectrics of Information (Információs közgazdaságtan - amolyan moral hazard problémák stb), Theroretical Economic Policy (ezt a tutorom tartja, róla később; baromi mély és filozofikus, bár ez nem épp végtelen matek, egyáltalán nem tűnik easy-nek) és Topics in Theoretical Economics (ez elméletileg haladó makroökonómia, gyakorlatilag alkalmazott matematika: OLG modellek és új növekedési modellek). Nem bemelegítős magasságba tettem a lécet, de nem is azért vagyok itt. Még csak annyit, hogy az angol nyelvű mester órák (ami az egyetemi szintnek, azaz a 3+2 évből az utolsó kettő évnek felel meg) 3-5 fősek általában a tanár mellett és a tömegoktatásról. (Egyedül játékelméleten vagyunk többen) Így, ha kapunk egy 20 oldalas cikket, akkor fel sem merül, hogy nem olvasod el a következő órára. Kis diffi, hogy nem 1000 fő végez az évfolyamon egyetemi szinten (mester) közgazdászként, hanem mondjuk 15 fő.
Tutor: a hosszú küldözgetések után Matsumoto professzor lett az emberem (vagy fordítva). Baromi kozmopolita már stílusra is, az első órát végigsztorizta. A Tokaji wine és a Hungarian salami is bele volt fonva a történetekbe és ezeket a világ legjobbjainak nevezte a maguk területén. (Először ez csak japán kedvességnek tűnt, de nem sokáig lsd csajok lejjebb) Sok magyar barátja van; az egyik egy magyar diplomata és professzor (?), akiről megjegyezte, hogy a világ legnagyobb igazságtalanságának tartotta, hogy milyen szép felesége van. Helyesebben azt tartotta annak, hogy az övé (Matsumotoé) miért nem olyan szép. :)
Matsumoto több évig ENSZ alkalmazott volt, tanácsadója volt indonéz kormányoknak, cseh, francia, indonéz és USA egyetemeken tanított. A területe nem tökéletesen fedi az enyémet, de hasonlóan alkalmazott és multiterületnek tűnik: az egyéni (és közösségi) döntéshozatal kulturális különbségeivel foglalkozik, illetve szociálpolitika és életszínvonal a másik kutatási területe. Az első óra a lényege: külsőre a magyar nők gyönyörűek, habár az európai nők mind nagyon szépek. Majd pontosított: úgy 30 éves korukig. Utána ázsiai nő kell, különösen tudná javasolni a japán nőket, mert azok örökké fiatalok. Igaz, csak külsőre - fejezte be. Már tanultam valamit. :)
Mivel phd-t írni jöttem, baromi sok futkosás volt, hogy az írásban megtaláljam a legjobb segítséget. Eleinte futottam az academic writing kurzusok leszervezése után, majd a felvilágosodás: az egyetemen működik egy writing center, aminek az a feladata, hogy ha írsz egy cikket, diplomamunkát vagy disszertációt, akkor elolvassák és akadémiai írásmód (írástechnika, érvelés, logika - de nem nyelvtan és nem stílus) szempontjából személyes tanácsot adnak. Azért ez színvonal. Arigatou, ti vagytok az én embereim. Így a legnagyobb problémám megoldódott. Novemberre egy 15 oldalas cikk a terv, hogy leteszteljem őket és hogy valami folyóiratnak és néhány témában járatos embernek tudjak passzolni végre anyagot világszerte.
Nagy élménybeszámoló most nem lesz, pedig némi járkálás volt. A szállodákkal teli városrészt már tudom, hogy hol találom, ez azért fontos információ volt. :) Emellett nem elhanyagolható, hogy bandáztunk a Takanadobaba és Shinjuku közti koreai városrészben és bementünk egy híres helyi étterembe. A külső falon helyi és nemzetközi sztárok képei aláírásokkal. A vicc, hogy otthon szerintem a budapesti átlagember nem ülne be szívesen egy ilyen helyre, mert kicsi, semmi sznobizmus vagy ünnepélyesség nem sugárzik belőle, nem volt stílusosan berendezve és az asztalok baromi közel voltak egymáshoz, gyakorlatilag egymás hátán ültünk. A kaja viszont hihetetlenül jó volt (volt koreai segítségünk is, de nem bíztam benne, a képek alapján választottam) és tulajdonképpen hazai szinten is megfizethetőnek nevezhető áron kajáltam (780 yen ~ 1800 HUF). A kaját egy vastag tűzforró edényben hozták ki egy fa alátéten: sok marhahús, rizs, fűszer és zöld kíséretében a tetején egy nyers tojással, amit ha elkevertél a cuccban, akkor az teljesen megsült/főtt. Igazi élmény volt.
Pénteken orvosi vizsgálat volt, ami után éves 2000 jenért lehet sportolni az egyetemen. 25 perc alatt volt tüdőrtg, pisi, szem, súly, magasság, vérnyomás pörgős-állomásos módszerrel... A legjobb a vérnyomás. Világszínvonalon kezelik a magas vérnyomást Japánban. Elsőre 141/x-et mért a néni. Chotto takai... (kicsit magas) Majd a szemebe nézett és kedvesen utasítva megismételte: chotto takai. Take deep breath and we measure it again. (Japlish nyelven...) Mintha én rontottam volna el, olyan hangsúllyal mondta, kicsit kezdtem is magamba nézni, elszégyellni magam. Majd kedvesen rámnézett, olyan fejjel,hogy szedjem már össze magam. Új mérés: 127/x. Ah, pölfektu bladu plesöl. (lyépa betűben gyengék). Semmi gyógyszer, semmi időhúzás, azonnali megoldás. Gondolom, ha nem jó, akkor még 3-4-szer megmértük volna. Ja és a 3-as, illetve 1-es szemeimet sikerült 1,5 és 1-re bemérni. Gyorsan javul a látásom, decemberben eldobom a szemüvegemet. Ha bárkinek bármi baja lenne, jöjjön Japánba, itt lebeszélik a betegségről.
A heti olvasmányaimból nem szemezgetek most, mert szinte csak boldogságos könyveket bújtam és jegyzeteltem. Majd legközelebb leírom, hogy kémiai szempontból miért drogos minden sportoló és egyáltalán milyen forrásai lehetnek a boldogságnak, vagyis annak, amit boldogságnak tulajdonítunk. A hétfői események után nem tudok felhőtlenül mosolyogni, még ha baromi messze is vagyok Ajkától.
Team-földelés
Hiába fogadtam meg, hogy nem fogom követni a hazai híreket és a bbc, cnn angol tájékoztató-hazugságait olvasom, amikor magyar katasztrófáról írnak, muszáj kinyitni a hazai sajtót. A legtöbb területen válságnak vagy katasztrófának, de mindenképpen súlyos drámának kell bekövetkezni ahhoz, hogy pár ember (aki érdemi döntést hozhat) elkezdjen gondolkodni. Olyan pár ember, akinek megvan az ereje, hatalma, ahhoz, hogy történjen valami, de a sors gyakran úgy hozza, hogy nem történik, hiszen minek is történjen, meg aztán csak a baj van mindennel, ami előrelépés lehetne.
Az utógépek aztán mindig beindulnak, most újra lehet szilárdat köpni (bár arra katasztrófa nélkül is mindig van igény), mutogatni és elhárítani (felelősség), de az áldozatokat már nem lehet visszahozni, a környezeti károkra meg majd 10-25 éven belül fény derül. Érdekes vélemény
3000 milliárd forint a semlegesítés. Vajon mennyi lehetett a profit a hazai "sikerágazatnak" számító timföldgyártásban 20 év alatt? 300-400 milliárd? És mi lesz ha a tulajdonosokat börtönbe zárják vagy (bár meglepődnék) teljes vagyonukat elkoboznák? Visszajönne 100 milliárd? Maximum, de valószínűleg annak is a nagy része külföldön, közel lenyomozhatatlanul eltüntetve, befektetve, offshore-olva. De nézzük pozitívan: visszajön 100, meg talán fizettek némi adót, akkor buktunk összesen kb 2800 milliárdot (itt most nem a jelenlegi katasztrófáról beszélek, hanem pusztán arról a költségről, amit egyszer katasztrófa nélkül is ki kell fizetni). Arigatou.
Hogy mehet tovább a rendszerváltás után 20 évig egy ilyen üzlet? Fejeket elfordítva, tudomást sem véve róla. Az a gond, hogy annyi helyen visszaköszön ez az állat. "Magyarországon nincs cigány-bűnözés." A szót nem szabad kimondani, mert politikailag nem korrekt. Ez a remek politika, ezzel meg is oldottuk a szociológiai szempontból is súlyos romakérdést, annak minden okát és folyományát. Ez egy példa a sokból. Strucc. Mert a strucc politikailag korrekt.
És most vissza, hogy aztán igazságtalan legyek: tökmindegy, hogy megkenés vagy szakmai figyelmetlenség okozta ezt, de hány politikus vagy ellenőr feje fog hullani emiatt? 0. Persze az még mindig semmi, mert ha 5 ember lemond, attól még a gát átszakadt, a sérültek, áldozatok, szennyeződés maradnak és a helyreállítás költségei sem lettek előteremtve. Vajon hány egyéb ilyen iparág és veszélyes hulladék-tömeg lehet még 93000 km2-en??? Most lenne kedvem azt írni, hogy talán jobb nem is tudni róla, de nem, jó lenne, ha kicsit átvizsgálnánk az országot és képbe kerülnénk.
A kezelés és a válságmenedzselés világszínvonalon zajlik, eljött a mutatóujjak ideje, lehet mondani, hogy ki kinek a barátja, ki mennyire felelős, milyen vállalkozói körökhöz vezet az üzlet. Tükör! Minden kormány felelős, 20 éve ment ez a teljesen értelmetlen (társadalmi költségeket is nézve) business. Miért? Mert itthon nincs ára a környezetnek és így a szennyezésének sincs. Tőlünk nyugatra (de valahol Európában tőlünk keletre is) már kiszámolták, hogy ez sacc mennyibe fáj, úgyhogy inkább nem csinálják.
Felelős. A vállalkozó nyilván felelős, de ő aztán sosem fogja leállítani a termelést, hiszen ebből lesz vagyona, még ha töredéke is a szerzett vagyon annak, amennyi kárt okozott évtizedek alatt. Ameddig engedik, vagy meg tudja kenni a MINDENKORI irányítást/ellenőrzést, addig tolja és kaszálja a lóvét. Azért van az állam, a politikusok, az ellenőrző hivatalok, hogy az ilyen idióta visszaéléseket megakadályozzák. Minden turbulenciamentesgyomrú vállalkozó, aki ilyen veszélyt okoz a saját millióiért, felelős. Bár PéSándor reakciója érdekes, kivételesen egyet tudok érteni. Sőt, fürödjön és fulladjon meg a pénzében az ilyen ember, aki azt nyilatkozza rengeteg sérült, több haláleset és felbecsülhetetlen ökológiai katasztrófa után, hogy nem is veszélyes az anyag. Ugyan kicsit magasabb a Ph-ja a tömény hipóénál, jó-jó, de hogy veszélyes lenne... És végén kiderül, hogy az eső a felelős. Mert esett. Sőt, az eső genya és többet esett, mint kellett volna gátszakadás szempontjából. De az fel sem merül, hogy mily remek üzlet volt ez, és hogy a katasztrófa nélkül is az lett volna. Majd az adófizető barmok ennek a helyreállítását és semlegesítését is kifizetik.
Most első a mentés és az azonnali segítségnyújtás, aki megengedheti magának, találja meg a megoldást, hogy valamivel segít (akár pokróc, ruha stb). Én már messziről megtettem.
Második; legyen végre valamilyen felelősségre vonás. Ebben nagyon rosszak vagyunk, de induljon már el ennek a kultúrája, hogy a lassú tanulás egyik első lépcsőfokára eljussunk.
Majd annak végiggondolása, hogy milyen üzleteket engedünk és mennyit ér meg az adófizetők pénze, éves munkája és a környezetünk megóvása/helyrehozatala. Írom ezt egy olyan nagyvárosból, ahol az utcán tilos dohányozni (csak a legnagyobb állomások előtt van néhány négyzetméteres hely, ahol engedélyezett - na ezért nincs csikk sehol) és öt különböző hulladékot gyűjtenek szelektíven.
