Némi szünet után újra jelentkezem. Túl az első betegségen. A számomra nagyon kellemes néha 20 fok körüli nappali csúcshőmérsékletet közvetlenül követő délutáni orkánok bedöntöttek. No panic, már minden oké, csak ehhez az éghajlathoz is hozzá kell szokni. Reggel és este hideg van, napközben sokszor max pulóveres idő és baromi nehéz ehhez öltözni. A felfoghatatlan, hogy a középiskolás lányok uniformisa ilyenkor is a cipő, zokni, kék miniszoknya és matrózblúz. Ők mindezt harisnya nélkül, ahogy a természet őket odateremtette, úgy alkalmazzák. Respect. Hozzáteszem, influenza szezon van késő tavaszig, ami gondolom erre az éghajlatra és öltözködésre is visszavezethető. És persze a semmi orrfújás szabályra. Tokió megtelt ninjákkal, a lakosság egy jelentős fele maszkban breakel a vonaton, az utcán, többen még az órákra is maszkkal ülnek be…
Sok esemény nem történt az utóbbi időszakban, feküdtem vagy olvastam/írtam. Az elmúlt pár hét számotokra is érdekes élményt nem hozott, de legalább munka volt és körvonalazódnak az eredmények és az, hogy meddig akarok/fogok eljutni. Ami az élményeket illeti, sikerült nagyjából összegyűjteni azokat a helyeket, ahova szeretnék eljutni Japánban. Van bőven látnivaló, majd kiderül, hogy időben és anyagiakban mi az, ami belefér. A shinkanzen, azaz a japán gyorsvonat mindenhova elvisz, de nem olcsó mulatság, nagyjából távolságarányosan a repülőjegy árával azonos. Ez némi korlátot jelent a távolabbi pontok esetében, de majd optimalizálok.
Elsőként a Világörökség részei. Ezeken felül van pár nagyon szép relatíve közeli hely is (Hakone, Yokohama), amiket részletesen nem emelek ki, majd a fotók kapcsán írok róluk. Néhány vidéki helyszínt említettek még a kollégiumban lakó hazaiak és van egy plusz épület-érdekesség, ami a folytonos változást írja le (buddhizmus), ezeket szintén szeretném meglátogatni.
A január végén indított hazalátogatásom egyre több akadályba ütközik, de még nem adtam fel. Ma megtudtam, hogy nem január végén ér véget a félév, februárban lesz az egyetlen vizsgám (a többi tárgyból az évközi munka, a megtartott előadások, a cikkekkel kapcsolatos vitákban való szereplés és a kiadott feladatok adják a jegyet). A repülőjegy január 31-re szól, még végiggondolom, hogy mi legyen a megoldás.
Más. A pszichológiáról és a kísérleti közgázról már írtam kicsi darabkákat. Minél több hasonló témájú munkát olvasok, annál erősebben hiszem, hogy sokak számára elengedhetetlen ismeretek rejlenek a pszichológiába. (Nem is értem, hogy a közgázon miért volt sok kötelező jog tárgy és miért nem volt minimum 3 kötelező pszichológiai tárgy.) Az, hogy a közgazdaságtan is ebbe az irányba megy, cseppet sem lep meg.
A kísérleti közgazdaságtan tulajdonképpen a kémiai és fizikai laboratóriumok közgazdaságtanra és döntéselméletre való alkalmazását jelenti. Hogy teljesen világosan fogalmazzak, egy megnyert kutatási összeget egy játék szimulációjára fordítanak, ahol fizetett játékosok (általában egyetemi diákok) csapatokban vagy éppen egyénenként végrehajtják az utasításokat. Ez arra jó, hogy a közgazdasági modellek optimum megoldásait vagy játékelméletek által kihozott Nash-egyensúlyt élőben teszteljék. És a tesztek sokszor (általában) nem igazolják a várt egyensúlyt. Mivel nem vagyunk számítógépek, sokszor fair döntést hozunk és nem kizárólag a saját hasznosságunkat/kifizetésünket nézzük, vagy éppen kellemetlen emberek vagyunk, és a „dögöljön meg a szomszéd tehene” elv alapján cselekszünk. Másik példa, hogy a (szinte) mérhetetlen fogalmakat, pl a korrupciót, illetve az arra való hajlamot vizsgáljuk. Összességében sok helyen gyanítható a sztenderd közgazdaságtan tévedése, de ezeket matematikai igazolás nélkül nem lehet felvezetni tudományosan.
Néhány példa:
- Fizetésemelés. Kis létszámú csoport, ahol öt fő hasonló munkát végez. A csoportvezető dönt az öt beosztott fizetésemeléséről. Úgy ítéli meg (mindegy, hogy milyen alapon), hogy ketten jobban, hárman jól, de nem kiemelkedően teljesítettek, ezért mindenki megkapja az infláció-arányos fizetésemelést, ketten pedig infláció felettit kapnak. A közgazdaságtan erre azt mondja, hogy ez Pareto-javítás (senki nem járt rosszabbul és legalább egy valakinek a helyzete javult), és így a csoport hasznossága magasabb lesz. Robotokra ez igaz is lenne, de az ember másképpen működik. Ha hárman nem éreznek releváns különbséget a másik két beosztott teljesítményében, akkor a „csak inflációsok” határozottan rosszabbul érzik majd magukat, holott ők is kaptak fizetésemelést. Ez nem hogy magasabb hasznosságot nem, de több esetben határozott elégedetlenséget eredményezhet a csoport egészére nézve. A jövedelemre egyébként nagyjából azt állapították meg a kísérletek, hogy az abszolút jövedelem 70%-ban a relatív kb 30%-ban magyarázza a jövedelemmel való elégedettséget. Azaz jobban számít az összeg nagysága, de jelentős a saját jövedelmem referencia-csoporthoz (a szomszéd, munkatárs, a feleségem bátyjának fizetése; utóbbi háromszor súllyal…) mért nagysága is.
- Nyerni vagy veszteni. Szintén a kísérletekkel tudták számszerűsíteni nagy mintán, hogy miként viszonyul az emberi természet nagy átlagban egy összeg elvesztéséhez és megnyeréséhez. Átlagban 100 USD elvesztését kb 200 USD megnyerése tudja kompenzálni. Vagyis ha veszít valaki 100 dollárt, akkor 200 dollár nyereség tudja kárpótolni. A magyarázat, hogy nem szeretünk veszíteni és az anyagi veszteség jobban megvisel minket, mint amennyire a nyereségnek örülni tudunk.
Ezek nyilván csak véletlenszerűen kiszedett példák voltak, de akad bőven miből szemezgetni.
Saját elképzelésem, hogy egy kis közgazdaságtant is említsek, azon alapul majd, hogy a hasznosság időbeli állandóságát feloldjam. Vagyis ha veszünk egy autót, hozzászokunk és egy jobb, új autót akarunk venni pár év elteltével, mert azzal érezzük csak azt, hogy javul a helyzetünk, tehát elégedettebbek leszünk. Másrészt az előző autó megvétele növeli hasznosságunkat, de idővel visszaállunk egy alap hasznossági szintre (ami genetikai és személyes adottság), mert megszoktuk az autót. Mindez a pszichológiai set-point elméleten alapul, azaz mindenkinek van egy alap elégedettségi szintje és ekörül ingadozik le és fel. Ennek formalizálása nem lesz egyszerű, de jól kifejezi majd az életszínvonal drog mivoltát, mivel a megszokás mókuskerékbe teker sokakat, hogy aztán a jobbat meg tudják venni, mert csak akkor érzik jól magukat, ha az életszínvonalukat folyamatosan növelni tudják. A gond az, hogy a reklámokkal, a kínálattal és a minőségi javulással versenyezni nagyon nehéz és sokan emiatt nem veszik észre, hogy helyben futnak.
Ezért is volt érdekes számomra a pozitív pszichológia úttörőjével folytatott Hard Talk interjú. A műsorvezető nem kicsit nagyképű filozófus stíluséban kérdezett és mondta, hogy eddig is világos volt, hogy nem a pénztől és a jövedelemtől leszünk boldogok. Ami elmélet szintjén biztosan így is van, de a mindennapi megvalósításban kétlem, hogy a társadalmak többségében működne, és ne lenne jellemző az erőteljes vágyakozás az anyagi biztonságra, a luxusra, az anyagi gazdagságra. Pont ez a vicces, hogy az ember sokszor tudja, hogy mi a jó neki, mégsem úgy dönt/cselekszik. És itt válik a dolog érdekessé, mi tántorít el minket attól, ami tudjuk, hogy jó.
Snitt.Tokió kék fényben ragyog, jön a Karácsony, amit szerintem ugyanúgy fényképezőgéppel hoztak be ide, nem tűnt fel, hogy ennek némi vallási alapja is van. De csak a nyugati szemléletből fakadó kritikusság szól belőlem. És tényleg: megjegyzem, hogy komoly hangulata van a vonaton lévő hirdetéseken látható csíkszemű télapónak. Egyébként Japánban 23-a a császár születésnapja, 24-e Karácsony és utána minden az Új Évről szól, hiszen az a legnagyobb ünnepük. Otthon, gondolom, az ünnepi őrület illatát lehet érezni mindenhol és dugig vannak az üzletek/bevközpontok. Itt ez nincs így, ezért sztoikus nyugalommal kívánok mindenkinek békés, áldott stb Karácsonyt és nagyon Boldog Új Évet!!!
